Maradt egy kevés a tegnapi csirkéből, amit csupán háromféle paprikával pároltam-sütöttem össze. Nagyon nem volt ínyemre főzni, így, hogy minél előbb túl legyek rajta, de enni is legyen mit, kivettem a mélyhűtőből egy leveles tésztát. Míg vártam, hogy kiolvadjon, pároltam libazsíron egy csokor összekarikázott újhagymát. A leveles tésztából kistányérnyi nagyságokat vágtam, ráhalmoztam a hagymát, arra a húskockákat, kecskesajtot tettem a közepére, megtűztem egy kakukkfű ágacskával. Előmelegített 180 fokos sütőben megsütöttem.
Csirke kategória bejegyzései
Vacsora 20 perc alatt – csirkemellsteak borsópürével
A legtöbb esetben tartok a hűtőben bekeverve darált húst, vagy bepácolva csirkemelleket, mert az edzésből hazaérő fiamnak nem elegendő a hideg vacsora, ezekből pedig nagyon gyorsan tudok valami finomságot rittyenteni.
Hozzávalók:
4 csirkemell
50 dkg borsó
1 ek vaj
csipet barna cukor
2-3 szál menta
4 baconcsík
fokhagyma
bors
só
kevés kókusz olaj
A borsót kevés vízzel, a mentalevelekkel felteszem főni. Sózom, cukrozom, borsozom.
A húst a fokhagymával, sóval alaposan bekenem. (Az a jó ha legalább egy napig érlelődik…) Köré csavarok egy szalonnaszeletet, amit megtűzök fogpiszkálóval. Lassan sütöm – kevés kókusz olajon – mindkét oldalán, hogy a vastagsága miatt jól átsüljön.
A borsót a kanálnyi vajjal összeturmixolom. Ha van otthon mascarpone, abból is adok hozzá két evőkanálnyit.
Káposztás csirkés rétes
Nem volt kedvem kimenni vásárolgatni. Csak a zöldségeshez kukkantottam be, de ötletem nem volt, hogy mit főzzek. Találomra hoztam egy kelkáposztát. Aztán mikor a főzésre került a sor, rájöttem, nagy baklövést követtem el, mert a fiam annyira utálja a kelkáposztát, hogy főzelék, vagy rakott káposzta szóba sem jöhet. De három csirkemell két napja érlelődött sós fokhagymában, és még a Lidl-ös akciós réteslapból is feküdt egy a hűtőben, így jöhetett a húsbárd, és a kreatívság. Mert nincs darálóm. Ami nem is hiányzik, mert a vagdalt hús, úgy jó, ha tényleg vagdalt. Annyira ragacsos tud lenni a végeredmény, még csak tojás sem kell bele, hogy összeálljon. A házi ketchup adott volt, a szárított paradicsom szintén. Ezt állítottam össze, és mennyei lett.
Hozzávalók:
3-4 csirkemell
4 fokhagyma gerezd
só
1 csomag réteslap
10 – 12 kelkáposzta levél
1 főtt tojás
6-7 db napon szárított paradicsom
kakukkfű
bors
kömény
ketchup
kevés olaj
zsemlemorzsa
kevés tejföl
A káposzta leveleket lefejtem, kivágom a vastag eret. Felteszek sós köménymagos vizet a kifőzésükhöz.
A húsokat sózom, fokhagymázom, majd állni hagyom pár órát. Aztán húsbárddal neki esek, és pépesre vagdalom. Beleteszem egy tálba, szórok rá kakukkfüvet, összevágott szárított paradicsomot, egy kockára vágott főtt tojást, megborsozom, és összekeverem.
A forró vízbe pár percre beledobom a káposztaleveleket, szűrőre teszem őket lecsepegni.
A réteslapoknak bevizezek egy konyharuhát, olajozom, és zsemlemorzsával megszórom mindegyiket, a legfelsőre vastagabban teszem a morzsát, hogy felszívja a kisülő leveket. Beborítom káposzta levéllel, ráhalmozom a husit, feltekerem. Olajos tejföllel megkenem.
170 fokos sütőben 35-40 perc alatt megsütöm. Még melegen tálalom.
Ketchupot adok mellé.
Juhtúróval töltött csirkecomb
Juhtúró imádó vagyok. És kapor imádó. És töltött csirkecombot imádó. A csirkecombot megtölteni pedig ezerféleképpen lehet.
Vasárnapi ebédre a legegyszerűbb megoldás, hisz megtöltöm, tolom a sütőbe, és másfél óra múlva kész is.
Hozzávalók:
4 csirkecomb
40 dkg juhtúró
1 cs kapor
újhagyma
libazsír
1 tojás, vagy kevés búzadara
A csirkecombok bőrét meglazítom, óvatosan nyúlok alájuk, nehogy elszakítsam, zsákot képezek a kezemmel. A bőr alatt sózom borsozom a húst és állni hagyom.
A juhtúrót összekeverem a kaporral, és vagy egy tojással, vagy kevés búzadarával. Megtöltöm a combokat. Kizsírozott tepsibe fektetem. Megszórom összevágott újhagymával. Lefóliázom. Előmelegített 220 fokos sütőbe tolom, majd 15 perc múlva vissza veszem a hőmérsékletet 200 fokra, és egy órán keresztül sütöm. Ekkor leveszem a fóliát, majd még kb. tizenöt percig sütöm, újra 220 fokosban, hogy szép piros, és ropogós legyen a bőre.
Joghurtos chilis csirkemell amarántos rizzsel
A disznóparéj, vagy amaránt az egyik legegészségesebb kultúrnövény. Alig ismerek olyat aki fogyasztaná, és bevallom, a családban sem rajonganak érte. Pedig a szezámmagra hajaz az íze, és nagyon változatosan lehet felhasználni. Akár saláta, akár köret, akár kenyérfélék készíthetőek belőle. Szakirodalmi és hazai mérési adatok szerint az amarántmag lisztje a búzalisztnél kétszer-háromszor több lizint, ötször több vasat, hétszer több kalciumot, négyszer több cinket tartalmaz, s nagy a magnéziumtartalma is. Időnként becsempészem a családi ebédbe, értékes tartalmai miatt.
Hozzávalók:
Köret:
fél bögre amaránt mag
2 gerezd fokhagyma
1 bögre rizs
1 kaliforniai paprika
2 kisebb cukkini
Csirke:
4 filézett csirkemell
2 gerezd fokhagyma
1 ek pirosarany
3 chili paprika
1 pohár joghurt
só
bors
Az amarántot szárazon kipattogtatom, a rizst kevés zsiradékon megpirítom, hozzáadom a kinyomott fokhagymát, majd hozzáadom az amarántot is, és dupla mennyiségű sós vízzel felengedem. Lassú tűzön addig főzöm, míg az össze vizet fel nem szívja. A csirkemelleket előkészítem, vékonyan felszeletelem, a hozzávalókkal összekeverem. A paprikát és a cukkinit felvágom, előbb a cukkinit, majd a paprikát is szép pirosra sütöm kevés olíva olajon. Papírra szedem őket. A visszamaradt zsiradékon nagy lángon, folyton rázogatva, keverve a mellcsíkokat puhára sütöm. Ha kész, ráöntöm a joghurtot, felforralom, és tálalom.
Zelleres csirkemell tekercs
Ízletes finom vasárnapi ebéd, mikor van idő pepecselni a konyhában.
Hozzávalók:
4 db csirkemell félbe vágva, kiklopfolva
8 szelet sonka
4 szelet gouda sajt hosszában ketté vágva
1 nagy fej zeller, ebből: 8 szelet vékony zellerkarika a többi felkockázva
vaj
só
bors
A csirkemell szeleteket sózom, borsozom, rétegesen rápakolom a zellert, sajtot, sonkát, feltekerem, fóliába csomagolom, majd előmelegített 220 fokos sütőben sütöm 35 percig. Míg sül a husi, a maradék zellert vajon megpárolom, pici vízzel és pici tejjel összeforralom, sózom, majd turmixolom. A husit kicsomagolom, megkenem a tekercseket vajjal és 240 fokon sütöm 15 percig. Félbevágva tálalom.
Pekingi édes-savanyú csirkeleves
Vannak olyan ünnepnapok mikor végre nem én állok a konyhában :). Ilyen volt ez a mai, mikor a lányom főzte az ebédet. Egyszerűen és gyorsan elkészíthető, kevés alapanyagból. Csípős és édes, forrón az igazi. Tökéletes lett <3!
Hozzávalók:
8 dkg csirkemell vékony csíkokra vágva
5 dkg bambusz konzerv
5 dkg sárgarépa zsülienre vágva
5 dkg fafülgomba beáztatva
5 dkg füstölt tofu
7,5 dl csirkealaplé
A csirkealaplét felforralom, hozzá adom az előzőleg leírt hozzávalókat, újra forráskor hozzá adok:
2 teásaknál 20 %-os ecetet
1 teáskanál Erős Pistát (Ha van Sambal Oelek-et)
3 evőkanál sötét szójaszószt
kevés sót
kevés cukrot
Majd 3 evőkanál kevés vízben feloldott keményítővel sűrítem.
Állandó keverés mellett belecsorgatok 2 felvert tojást.
Összevágott snidlinggel megszórom a tálaláskor.
Rozmaringos mustáros csirkemell, szaftos spagettivel
Na ezzel a csirkével bárkit el lehet kápráztatni! Puha és szaftos, a tészta ízesítésével követem a hús ízei által megadott alaphangot.
Hozzávalók:
1 kg csirkemell
2 fokhagyma gerezd
2 pohár joghurt
2 ágacska rozmaring levele
2 ek. dijoni mustár, + 1 tk. egész magos dijoni mustár
2 dl főzőtejszín
1-2 ek vaj
1 csomag spagetti
40 dkg apró sampignon gomba
4 fokhagyma gerezd
olívaolaj
A csirkemelleket előző este előkészítem: a zsírokat levágom, keresztbe mindegyiket elvágom, kicsit sózom. A joghurtba belenyomok 2 fokhagyma gerezdet, a csirkemellekre öntöm, alaposan összedolgozom. Beteszem a hűtőbe. (Ha a joghurtos előpácolásra nincs idő, akkor sincs semmi vész, enélkül is jó a recept, csak így szaftosabb marad a hús.)
Másnap: a gombácskákat megmosom, kevés olívaolajon, a szétnyomott 4 fokhagymagerezddel puhára párolom. Sózom, borsozom.
A spagettinek felteszem a vizet forrni. Sózom.
A vajat megolvasztom egy serpenyőben. A csirkemelleket kiveszem a joghurtból, két ujjam közé fogva lehúzom a joghurt nagy részét, és a felhevített vajra teszem a szeleteket. Kb. 2×5 perc alatt mindkét oldalukat megpirítom, Hozzáadom a rozmaring leveleket, és lassú tűzön párolom.
Beleteszem a lobogó vízbe a spagettit.
A csirkéhez hozzákeverem a mustárokat. Mikor felhabzik, 3-4 ek-nyi szaftot kiveszek, és a spagettinek előkészített edénybe teszem.
A csirkéhez is, és a spagetti szafthoz is öntök egy-egy deci tejszínt, a húshoz kevesebb is elég, a tésztára jusson inkább több. A megfőtt spagettit ebbe forgatom. Nagy láng felett összeforgatom.
A csirke itt már bizonyára elkészült, szaftot besűrítem kicsit.
Tálalom:
Citromos csirkemell, és narancsos, barackos sült répa csicseriborsóval
Ropogós zöldségek, szaftos barack, sós is, savanykás is, édeskés is. Nekem, aki imádom a répát, maga a tökély.
Hozzávalók:
kb fél kiló répa, hasábokra vágva
1 csicseriborsó konzerv, lemosva, lecsepegtetve
olíva olaj
római kömény kb két teáskanál
só
1 citrom
2 barack
kevés narancslé, kb fél deci
feta sajt
szurok fű
50 dkg csirkemell
A csirkemellet előkészítettem: sóztam, citrom héjat reszeltem rá, meglocsoltam fél citrom levével, olíva olajjal, megszórtam szurokfűvel.
A répát az olajjal összekevertem, megszórtam római köménnyel, sóztam. Egy lapos edényben feltettem pirulni, majd hozzáöntöttem a narancs levet, lefedtem. Időnként rázogattam. Arra vigyáztam, hogy ropogós maradjon, miközben pirosra sütöttem. De kifejezetten jó, ha picit megég. Hozzáöntöttem a csicseriborsót, megszórtam az összevágott barackkal, rátördeltem a sajtot.
A pácolt csirkemellfiléket roston sütöttem.
Paradicsomos túrós csirketorta
Tudtam, hogy nem lesz rossz, mikor készítettem, de mikor melegen beleharaptam az első szeletbe, azt hittem sírva fakadok a gyönyörűségtől. Ropogós tészta, miközben krémes, és lágy a töltelék, kellemesen savanykás a paradicsomtól, a friss zöld fűszerektől a túró csodálatos, a csirke szaftos és omlós. Jaj nekem! 🙂
Hozzávalók:
A tésztához:
200 dkg búzacsírás fehér liszt
10 dkg vaj,
nagy lukú reszelőn lereszelve 10 dkg reszelt sajt, lehetőleg puha
1-1,5 jéghideg víz
só
A feltét:
3 csirkemell filé, ketté vágva, majd hosszában felcsíkozva
15 dkg krémtúró, vagy túró, de akkor 1 ek búzadara is kell bele
5 dkg reszelt sajt
1 ek tejszín
1 ek petrezselyem pesto
10 levél bazsalikom összevágva
fél csokor petrezselyem összevágva
só
bors
4 szép paradicsom felkarikázva
olíva olaj
A tésztához valókat gyors mozdulatokkal összedolgozom, majd folpackba csomagolom, és a hűtőbe teszem. (kb fél órára) A csirkét sózom, borsozom, fokhagymás olajon kicsit megfuttatom. A túrót összekeverem a sajttal, tejszínnel, zöld fűszerekkel, pestoval, majd sózom, borsozom. A paradicsomokat felkarikázom. A sütőt előmelegítem 220 fokra, tésztát kinyújtom, majd egymás után, mint a pogácsát 3x hajtogatom, hogy leveles legyen. majd kör formájúra nyújtom. Egy tortaformát kilisztezek, a tésztát beleteszem, megszurkálom villával, és kb 15 percig sütöm. Kiveszem a sütőből, picit pihentetem, majd rákenem a túrót, a csirke csíkokat csillag alakban ráfektetem, majd a paradicsom szeletekkel beborítom. Beteszem a sütőbe, és kb 15 perc után visszaveszem a hőmérsékletet 150 fokra, majd úgy 1 órán keresztül lassan sütöm. Mikor kész, meglocsolom olíva olajjal, megszórom friss zöld fűszerekkel, krém fehér sajt kockákat szórok rá. Nyammm…



















