Sonkás-káposztás pulykamell kockák

Káposztás sonkás kakukkfüves pulykamell 4

Egyszer a férjem öccse -aki remek szakács!- azt mondta, csinál egy könnyű tavaszi babpörköltet. Aztán elkezdte kitenni a hozzávalókat: sertéscomb, sonka, szalonna, zsír, bab… sírtam a röhögéstől :D… na most ez is valami olyan jellegű. Könnyed tavasziasnak tűnik, de a füstölt sonkától, úgy rendesen vaskos. Ráadásul a rizs főzőlevébe (is) becsempésztem  pár merőkanállal a sonkaléből. 😀 Valószínűleg a fogyókúra az agyamra ment… és sajnos még nincs vége számomra. A családra pedig főzni kell. Így aztán olyat készítek nekik, amit szívesen megennék. (Rizs nélkül paleósoknak is ajánlom.)

Hozzávalók:

85 dkg pulykamell

30-40 dkg füstölt tarja

kb. 50 dkg kelkáposzta

2 tk. dijoni mustár

4 fokhagyma gerezd

kakukkfű

bors

mangalica zsír

A sonkát kuktába tettem, és 20 perc alatt félig megfőztem. Míg készült, összekockáztam a pulykamellet, megfokhagymáztam, kissé megsóztam, borsoztam, majd mangalica zsíron, nagy lángon pirítottam. Mikor már szép színe volt, visszavettem a lángot, szórtam rá kakukkfüvet és lefedtem. Amint engedett levet, belekevertem a mustárt. Hagytam tovább főni. Cikkekre vágtam a a káposztát.

Amikor a sonka megfőtt, kb akkora kockákra vágtam, mint a pulykamellet, hozzákevertem a pulykamellhez, mertem rá két merőkanálnyit a léből, és hagytam az egészet tovább rotyogni. Az utolsó pár percben tettem bele a káposztát. Időnként átforgattam az egészet, de fedő alatt hagytam. Tálaláskor a mustáros-kakukkfüves szafttal meglocsoltam.

A rizst megpirítottam, 3 evőkanálnyit a sonka léből mertem rá, a többit vízzel pótoltam.

Káposztás sonkás kakukkfüves pulykamell 1

Hírdetés

Süldőcomb-karika káposzta ágyon, lencsés-hagymás kenyérrel

A Magyar Demokratában megjelent cikkhez tartozó receptek:

fotók: Somfai Sándor

1472258_10200315409726730_1796940319_n
1477472_10200315411246768_1250959607_n

Savanyú káposztával sült süldőcomb karika

Hozzávalók:

1.5 kg süldőcomb karika
2 kg savanyú káposzta
6­8 szelet füstölt tarja
1 fej fokhagyma
2­3 fej vöröshagyma
1 púpozott evőkanál pirospaprika
csombor ízlés szerint
2-3 babér levél
2-3 chili paprika

mangalica zsír

A húst megmossuk, megtörölgetjük, majd az egy fejnyi kinyomott fokhagymával bedörzsöljük, és egy éjszakát állni hagyjuk.
Másnap egy megfelelő mélységű edényben felforrósítjuk a zsírt, és a húst mindkét oldalán pirosra sütjük benne, majd a húst kivesszük, és melegen tartjuk.
Az összekockázott vöröshagymát megfuttatjuk a visszamaradt zsíron, hozzá adjuk a pirospaprikát, elkeverjük, majd bele tesszük az alaposan kinyomott káposztát.
Megszórjuk csomborral, bele tesszük a babért, a chilit. Alaposan elkeverjük.
Egy tepsi aljára fektetjük a tarja szeleteket, erre rétegezzük a káposztát, majd ráhelyezzük a húst is.
Öntünk rá 2 dl. vizet. Kb. 2­ 2,5 órát sütjük 180 fokos sütőben. Időnként fordítsuk meg a húst, ha kell pótoljuk a vizet.

1501960_10200315409606727_128511492_n

1492815_10200315409846733_1447572894_n

1454501_10200315409886734_266487176_n

Lencsés­-hagymás kenyér, cserépben

Hozzávalók:

fél bögre lencse
1­-2 fej vöröshagyma
0,5 kg liszt
4 ek. olíva olaj
1 cs. porélesztő

2­3 dl langyos víz
sütőpapír
4 virágcserép

A lisztet mély tábla szitáljuk, rászórjuk az élesztőt, sózzuk, ráöntjük az olajat, majd a vízzel kenyértészta keménységű tésztává dagasztjuk. Egy órát kelesztjük. A cserepeket kibéleljük sütőpapírral. A lencsét sós vízben puhára főzzük. A hagymát fél karikára vágjuk, és kevés zsiradékon kicsit megpároljuk. Sózzuk. A megkelt tésztát lisztezett deszkákra borítjuk, sodrófával kinyújtjuk kb. kétujjnyira. Egyenletesen eloszlatjuk rajta a hagymát és a lencsét is, majd ­mint a pogácsánál­ hajtogatjuk. 15 percig hagyjuk nyugodni. Ezután óvatosan átgyúrjuk, cipót formázunk belőle, majd négybe vágjuk. Mindegyikből kis bucit formázunk, és beletesszük egyenként egy-egy cserépbe.
Kb. 15 percig megint pihentetjük.
Előmelegített 180 fokos sütőben egy óra alatt megsütjük.
1464876_10200315409406722_1694631855_n
1472233_10200315409326720_1519124543_n1473876_10200315411126765_1547301770_n

Sült kolbász káposztával

sültkolbász káposztával 1

Ma a piacon nem csak a kovászolni való káposztát vettem meg, hanem – sok minden mellett -, egy pár sütni való kolbászt is. Csak azért teszem fel ide a blogra, mert bevált szokás, simán krumplival megsütni. Én pedig szeretek játszadozni a konyhában, s így lett ez a káposzta maradékkal összesütött kolbász. Ami paradicsommal (paprikával, hagymával), friss kenyérrel, éppen egy ilyen borongós időjárású estéhez illő, íncsiklandozó vacsora. Egy jégbe hűtött sör…, lassan búcsúztathatjuk a teraszon eltöltött estéket…

Hozzávalók:
1 pár sütnivaló kolbász
1/4 fej káposzta durván összevágva
libazsír
(paprika, paradicsom, bármilyen friss zöldség)
kenyér

A hús mellé odakanalaztam a zsírt, rátettem a káposztát, amit kissé megsóztam. Amennyi levet enged, abban megfő a kolbász, is a káposzta is, majd szépen zsírjára sütöm az egészet. Olyan egyszerű, és annyira finom…. 🙂

sültkolbász káposztával 2

Kovászos káposzta kétféle képpen

kovászos káposzta2

 

Ha valaha, valaki kovászos káposztából megkóstolta akár a székely káposztát, akár a toros káposztát, akár töltött káposztát… és bármit, amit savanyú káposztából el lehet készíteni, és utána télen nem jut hozzá a kovászos változathoz, állandóan emlegetni fogja, hogy ez mennyivel finomabb. Sokáig így voltam ezzel én is. Mindaddig, míg a férjem el nem tett egyszer cserép edényben vagy 15 kilót, amit aztán betettünk a pincében dekkoló hűtőnkbe, így szilveszterkor is abból tudtunk főzni. Mert bizony eláll. 🙂 És jó, ha eláll. Próbáljátok ki! Pláne abalével elkészítve! ( Csorog a nyálam a gondolatára is 😉 )

Egyszer ki akarom próbálni, mikor már minden nap kénytelenek leszünk begyújtani a kandallóba, hogy a tűz melege mellett beérik-e? Ha sikerül, mindenképpen megírom itt a blogban.

Szóval, 5 literes üveghez adom meg mindkettőt.

Kovászos káposzta 1.0

Hozzávalók:

3 kg káposzta legyalulva

kilónként 2,5 dkg patikai só

1 fej fokhagyma gerezdjei hosszában szeletekre vágva

3 csomag kapor összevágva, szárai külön megtartva

3 chili paprika

kovászos kenyér csücsök

(Lehet még egész bors, babérlevél, vagy bármi savanyúsághoz illő, de szerintem felesleges.)

A káposztát összekeverem egy nagy tálban a hozzávalókkal, majd beleteszem az üvegbe, és három napig állni hagyom. Időnként megnyomkodom. Átnyomkodom. Három nap után ráteszem a tetejére a kapor szárakat, és forrásban lévő vízzel, amibe minimum két ek. sót tettem (kb 2,5-3 liter), leöntöm. Ha kihűlt belenyomom a kenyeret.  Két három napig a nap melegíti, este behozom. Kb 25-26 fokon illik tartani.

Kovászos káposzta 2.0

Hozzávalók:

3 kg káposzta legyalulva

3 csomag öreg kapor

1 fej fokhagyma keresztben elvágva (úgy ahogy van héjastul)

5 ek patika só

1 chili paprika

kovászos kenyér csücsök

Az üveg aljába beleteszem a kaprot, rá a káposztát. Mikor fél úton járok, beleteszem a fokhagymát, a chilit. Aztán megint a káposztát. 3 liter vizet forralok, amibe bele teszem a sót. Ráöntöm a káposztára. Ha kihűlt, bele teszem a kenyeret. Három-négy nap alatt készre érik a napon.

kovászos káposzta

 

Káposztakrémleves rakott káposzta betéttel

káposzta

A legtöbb esetben fogalmam sincs mit fogok főzni… Kirakok pár dolgot, amit a hűtőben és a kamrában találok, aztán az ösztöneimre bízom magam. Így történt ez ennek a levesnek az elkészítésekor is. Nem csalódtam. Aki elkészíti, szintén nem fog! Még a ” mindegy mi lesz , csak marhapörkölt legyen a végeredmény” típusú pasik is kinyalják a tányérjukat, olyan finom. Ráadásul, olcsó és gyors is egyben, nem utolsó sorban laktató.

 

káposztakrémleves 6

 

Hozzávalók:

10 dkg vaj

1 fej zsenge fejes káposzta, kb 80 dekás

1 fehér répa

1 vöröshagyma

2 fokhagyma gerezd

4 szelet kenyér

15-20 dkg reszelt sajt

1 dl tejszín

1 dl fehérbor, vagy kevés balzsamecet

csombor

tárkony

kömény

pár csepp worchester szósz

porított vargánya

bors

Kicsi 2 személyes römertopf edényemet beáztattam. (akinek nincs, egy kis jénai, vagy felfújt sütő is megteszi- ezeket nem kell áztatni 😀 ) A káposztát ketté vágtam. Egyik felét forró, sós vízbe dobtam pár percre, majd kivettem lecsöpögtetni. Félretettem, hogy hűljön. A répát, hagymát, fokhagymát megpucoltam, összevágtam. A káposzta másik felét felcsíkoztam. A vajat megolvasztottam egy lábasban, bele tettem a répa karikákat, majd a vöröshagyma kockákat, a fokhagymát, végül a felcsíkozott káposztát. Sóztam, megszórtam köménnyel. Pároltam, majd hozzá adtam 1 dl fehér bort. Mikor elpárolgott az alkohol, felöntöttem csirkealaplével. Akinek nincs, megteszi a víz is. Majd forraltam, és kb. fél óráig főztem. Ezalatt a römertopfot kivajaztam, bele tettem két szelet kenyeret, erre a forrázott káposzta csíkokat, erre a sajtot, majd megint kenyér, káposzta, sajt. A káposztás rétegekre szórtam sót, csombort, borsot. A leves levéből 1 merőkanálnyival meglocsoltam. Betoltam a sütőbe, és 200 fokon fél órát sütöttem. Míg a sajt szép piros nem lett. A levest összeturmixoltam, adtam hozzá a gomba porból, felöntöttem tejszínnel, adtam hozzá worchester szószt, majd újra felforraltam. A levesbetétet felkockáztam, tányérba tettem, köré mertem a levest.

 

káposztakrémleves 3

 

 

Tócsnis, káposztás harcsafilé

Mivel is kezdhetné egy horgász feleség a blogot, mint harcsával. Férjem egyik barátja beállított tegnap este, egy frissen fogott harcsával. Imádom a harcsapörköltet túrós csuszával, de most inkább, egyszerűen besóztam, borsoztam, megszórtam kevés kakukkfűvel a harcsa filéket, majd szalonna zsírban megsütöttem mindkét oldalukat. Tócsnit készítettem köret gyanánt. Találtam egy fél fej káposztát a hűtőben, felcsíkoztam, libazsírban pirított vöröshagymán megfuttattam. Ezért ide nem is írok receptet. Ennyi volt az egész!

Harcsa tócsnival, káposztával