Marharagu vajbabbal, kovászosubival

koviubis zöldbabos mragu 1

Mikor kivettem a fagyasztóból a húst, és a lányom megkérdezte mit főzök, rögtön rávágtam, hogy pörköltet. Még a fiamat is megkérdeztem, jó lesz-e? Naná, ha nokedlit is csinálok hozzá.

Aztán automatikusan kezdtem összevágni a szalonnát, hagymát, felkockáztam a húst, de a hűtő nyitogatása közben megláttam az előzőleg levesnek előkészített babot, meg a félig összefonnyadt kapor csokrokat. a kapros bab finom, azt tudtam, de kellene még valami hozzá… Paprikás krumplit szoktam az utolsó öt percben megbolondítani összevágott kovászos uborkával. Mi lenne ha…?

Vasedényben főztem, de el tudom képzelni, milyen finom lenne bográcsban… Hmmm!

Szóval így készült, így állt össze, és dicsérték mikor elkészült. 🙂

Hozzávalók:

(mint a pörkölthöz)

2-3 csík füstölt szalonna

2 ek. mangalica zsír

2 jó nagy fej vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

1 -1,5 kg marha comb, vagy nyak, v lábszár, kinek mi fekszik

0,5 kg vajbab

3-4 kovászos uborka

1 paprika

1 paradicsom

bors

kevés cayenne bors

pirospaprika

rengeteg kapor

A zsiradékon megfuttatom a felkockázott szalonnát, hagymát, összevágott fokhagymát, megvárom, míg zsírjára sül. Ekkor beleteszem a felkockázott húst, és forgatva sütöm, míg minden kocka kifehéredik. Felöntöm kevés vízzel, fűszerezem, a tetejére ráteszem az egész paradicsomot, és a paprikát, majd másfél órát főzöm, időnkét megkeverem, ha kell pótlom a vizet. Az utolsó fél óra előtt megszórom paprikával, kiveszem a paradicsomot és a paprikát, hozzáadom a babot, a felcsíkozott kovászos uborkát.Megvárom, hogy megpuhuljon a bab, és lezárom.

koviubis zöldbabos mragu 2

 

 

 

Reklámok

Jéghideg kovászosuborka leves, kocsonyázott joghurt betéttel

koviubileves 1

Ma megint olyan ebédet főztem, amit ebben a melegben elnehezedés nélkül meg tudunk enni. A következő posztban mesélem el a második fogást.

A kovászos uborka krémlevest nem biztos, hogy mindenki szereti, de próbáljátok ki, mert jólesően savanykásan pikáns ízét, a kocsonyázott joghurt kicsikét édeskés íze ellensúlyozza.

Hozzávalók:

5-7 kovászos uborka

1 póréhagyma

2 ek olíva olaj

1 fokhagyma gerezd

5-6 karika zöldpaprika

3-4 dl kovászos uborka lé

2 ek liszt

2 ek tejföl

4 pohár johurt

1 csomag zseléfix

A 4 doboz joghurtot szűrőbe öntöm, alá teszek egy edényt, és pár órát hagyom, hogy kicsöpögjön a savó. Ha kész, habverővel simára keverem, hozzá adom a zseléfixet, tovább keverem, majd egy lapos edénybe öntöm, és beteszem a hűtőbe.

A póréhagymát felkarikázom,  a fokhagymát kinyomva hozzá adom, megfuttatom az olajon. Míg párolódik, összekarikázom az uborkát, a paprikát, majd hozzá adom a hagymához. Így is pirítom, rászórom a lisztet, kevergetve pirítom tovább. Majd felengedem a kovász lével. Ha valaki nem szereti az intenzív ízeket, fele vizet, fele kovászlét öntsön hozzá. Esetleg csirkealaplét. (Mondjuk én ezt is tettem bele, mert volt itthon…).

Kb. 10 percig rotyogtatom, majd összeturmixolom, és teszek hozzá tejfölt. Még egyet forralom, kihűtöm, és beteszem a hűtőbe.

A kocsonyázott joghurtból kiszúrok formákat, és tálalom.

koviubileves 2

Kovászos uborka, ahogy én csinálom

kovászos uborka3

Hozzávalók:

5l-es üvegbe:

3,5 kg friss uborka

2 csomag öreg száras kapor

2 nagy fej fokhagyma

7-9 ek só

1 ek 10%-os ecet

kovászolt kenyér csücske

Az uborkákat alaposan megmosom, két végét levágom. Az üveg aljába beleteszem a kaprot. A fokhagyma gerezdeket hosszában ketté vágom, azt is bele teszem. Párat hagyok csak meg, az üveg tetejére. Szépen elrendezem az uborkákat, függőlegesen.

4 liter vizet forralok, ebbe teszem a sót, és a kanál ecetet, majd forrón ráöntöm az uborkára, (lassan, nehogy elrepedjen az üveg). Dobok még bele pár fokhagymát, végül lefedem a kenyérrel. Teszek a tetejére egy kis tányért. Kiteszem a napra.

A maradék vizet nem öntöm ki másnapig, hátha pótolni kell a levet.

Ha felforrt, árnyas helyre viszem a tűző napról. Éjszakánként beviszem a konyhába. 3-4 nap alatt kész. Időjárástól függően.

Átszűröm, és hűtőszekrényben tartom.

kovászos uborka2