Nagyon gyorsan finomat

húsos-tejfölös levelestésztás 1

Szégyen, nem szégyen, szoktam félig kész leveles tésztát venni a LIDL-ben. Jó játék a gyerekeknek, ha úgy pakolhatják meg, ahogy a kedvük, illetve a hűtőnk tartalma engedi. A fasírtnak bekevert darált hús (só, bors, bazsalikom, kakukkfű, fokhagyma, ízesítéssel) került most erre, meglocsoltam fokhagymás tejföllel, reszeltem rá sajtot. Előmelegített sütőben pirosra sütöttem, majd jó sok rukkolával tálaltam.

Hidegen és melegen is isteni 🙂

húsos-tejfölös levelestésztás 2

Hírdetés

Sonkás-káposztás pulykamell kockák

Káposztás sonkás kakukkfüves pulykamell 4

Egyszer a férjem öccse -aki remek szakács!- azt mondta, csinál egy könnyű tavaszi babpörköltet. Aztán elkezdte kitenni a hozzávalókat: sertéscomb, sonka, szalonna, zsír, bab… sírtam a röhögéstől :D… na most ez is valami olyan jellegű. Könnyed tavasziasnak tűnik, de a füstölt sonkától, úgy rendesen vaskos. Ráadásul a rizs főzőlevébe (is) becsempésztem  pár merőkanállal a sonkaléből. 😀 Valószínűleg a fogyókúra az agyamra ment… és sajnos még nincs vége számomra. A családra pedig főzni kell. Így aztán olyat készítek nekik, amit szívesen megennék. (Rizs nélkül paleósoknak is ajánlom.)

Hozzávalók:

85 dkg pulykamell

30-40 dkg füstölt tarja

kb. 50 dkg kelkáposzta

2 tk. dijoni mustár

4 fokhagyma gerezd

kakukkfű

bors

mangalica zsír

A sonkát kuktába tettem, és 20 perc alatt félig megfőztem. Míg készült, összekockáztam a pulykamellet, megfokhagymáztam, kissé megsóztam, borsoztam, majd mangalica zsíron, nagy lángon pirítottam. Mikor már szép színe volt, visszavettem a lángot, szórtam rá kakukkfüvet és lefedtem. Amint engedett levet, belekevertem a mustárt. Hagytam tovább főni. Cikkekre vágtam a a káposztát.

Amikor a sonka megfőtt, kb akkora kockákra vágtam, mint a pulykamellet, hozzákevertem a pulykamellhez, mertem rá két merőkanálnyit a léből, és hagytam az egészet tovább rotyogni. Az utolsó pár percben tettem bele a káposztát. Időnként átforgattam az egészet, de fedő alatt hagytam. Tálaláskor a mustáros-kakukkfüves szafttal meglocsoltam.

A rizst megpirítottam, 3 evőkanálnyit a sonka léből mertem rá, a többit vízzel pótoltam.

Káposztás sonkás kakukkfüves pulykamell 1

Szerecsendió minden mennyiségben- csirkemájas, brokkolis húspogácsák

Brokkolis húspogácsák 1

Mint már említettem, a gyerekek miatt mindig van itthon bepácolva husi, vagy bekeverve valamilyen darált hús. A fiam edzések után hihetetlen mi mennyiséget bír megenni. És ugye: fehérje, fehérje, fehérje… Általában roston készítem nekik. Hogy olajban süssem, az ritka eset, de ma valahogy még erre is rá bírtam venni magam.

Hozzávalók:

50-50 dkg pulyka-sertés darált hús

1 közepes fej brokkoli

30-40 dkg csirkemáj

1 tojás

1 nagy fej vöröshagyma

1 szerecsen dió

bors

2 ek vaj

2 ek liszt

2 dl tej

(kókusz)olaj a sütéshez

A brokkolit megmostam, a szárát levágtam, meghámoztam, kis kockákra vágtam, és feltettem sós vízbe főni, úgy, hogy a virágok felfelé álljanak, alig lepje el a víz. Kb. 5 percig forraltam, leszűrtem, lecsepegtettem.

A húsokat egy nagyobb tálba tettem, a májat fél cm-es kockákra vágva hozzá tettem. Ráütöttem egy tojást. A hagymát apróra vágtam, szintén a húshoz tettem.  A brokkolinak az apró virágrészét a tálba vágtam, a többit félre tettem. A húsra ráreszeltem a háromnegyedét a szerecsendiónak. Sóztam, borsoztam, alaposan összekevertem. Állni hagytam, míg a mártást elkészítettem:

A vajat megolvasztottam, beleszórtam a lisztet, pirítottam, majd felengedtem a tejjel. Összekevertem. Hozzáadtam a maradék brokkolit, botmixerrel összeturmixoltam, a maradék szerecsendiót ráreszeltem. Sóztam, borsoztam, majd kevergetve összeforraltam.

A húspogácsákat lassú tűzön kisütöttem.

Salátával és a mártással tálaltam.

Brokkolis húspogácsák 2

Pulykamell tekercs színes lencsesalátával

pulykamell kápia paprikával kecskesajttal

(Előre elnézést, a fényképek nem sikerültek…)

Meglepően finom, és nagyon egyszerű elkészíteni. A lényeg, hogy húst nem sütöttem, hanem pároltam. Mindjárt írom is, hogy hogyan:

Hozzávalók:

1 pulykamell, amit szépen keresztben ketté vágok, hogy két nagy szeletem legyen

2 kápia paprika

5 dkg füstölt kecske sajt

1 Piros arany (csemege)

3 csík szalonna

3-4 fokhagyma gerezd

A kápia paprikákat majdnem feketére sütöttem, lehúztam a bőrüket. A húst zacskó alatt kicsit megklopfolgattam. Belefektettem a paprikát, tettem bele kevés sajtot, feltekertem, megtűzdeltem. Körben bekentem Piros arannyal.

A szalonnát összevágtam, és a fokhagyma gerezdekkel együtt beletettem egy mélyebb edénybe. Kiolvasztottam a zsírt, erre tettem a húsokat. Körben átpirítottam, majd felengedtem annyi vízzel, hogy a húsok derekáig érjen. Szép lassan addig pároltam, időnként megforgatva, míg az összes lé el nem főtt, a hús zsírjára nem pirult.

pulykamell kápia paprikával kecskesajttal 1

Lencsesalátát adtam hozzá.

Hozzávalók:

1 bögre lencse, dupla mennyiségű vízben megfőzve

2 lila hagyma összekockázva

1 paradicsom összekockázva (a magos részt eltávolítottam)

fél uborka összekockázva

chili paprika

olíva olaj

balzsam ecet

bors

A hozzávalókat összekevertem, és hűtőbe tettem néhány órára.

pulykamell kápia paprikával kecskesajttal 3