20 perc alatt elkészül – újhagymás kapros bucik

IMG_3925

Nyilvánvalóan sokaknak nincs kedve főzőcskézni munka után. Úgy gondolom, mégis érdemes néha azt a húsz percet rászánni, amit maradék étel melegítésével töltünk. Ez is egy olyan recept, ami az előkészülettel, sütéssel együtt alig több, mint negyed óra.

Lehet uzsonna, vacsora, vagy akár előétel is.

Hozzávalók:

40 dkg kenyérliszt

5 dkg vaj

1 ek. só

1 ek. kaporsó

1 ek. szódabikarbóna

2 szál újhagyma

3 dl meleg tej

fekete szezámmag

füstölt lazac

feta és sajtkrém keverék

salátához: uborka, saláta levél, lila hagyma, citromlé, olívaolaj, só, bors

A sütőt 230 fokosra állítom.

A lisztet tálba öntöm, hozzáadom a sót, szódabikarbónát, az összevágott újhagymát, kaprot. Belereszelem a vajat, majd a meleg tejjel összedolgozom. Lisztezett deszkára borítom, kb 4 cm magas kört formázok belőle és 7 cm átmérőjű pogácsa szaggatóval kiszúrom a köröket. A maradék tésztát újra összegyúrom és abból is szaggatok.

Sütőpapírral bélelt tepsibe teszem. Megkenem a tetejét tejjel, megszórom a fekete szezámmaggal.

15 perc alatt megsütöm.

Közben a fetát kikeverem a sajtkrémmel és elkészítem a zöldsalátát is.

Már ehetünk is.

IMG_3927

IMG_3949_

 

 

 

Három gombás kapros galambbegy saláta

háromgombás galambbegy

Ha másra nem is, de arra nyilvánvalóan tökéletesen megfelelő ez a rengeteg eső, hogy gomba dömping van. Kedvencem a vargánya, de ez most nem azzal készült. Gábor tegnap hozott sárga rókagombát, de kevésnek találtam, így kiegészítettem még laskával, csiperkével. Ritkán csinálok majonézes salátákat, de éhes gyomrom rávett erre az egészségtelen, nehéz fogásra. 😉

Hozzávalók:

15 dkg sárga rókagomba

30 dkg laskagomba

40 dkg csiperke

3 gerezd fokhagyma

3-4 szál újhagyma

3-4 marék galambbegy saláta

3 dl tejföl

3 ek majonéz

1 tk dijoni mustár

1/2 citrom leve

kapor

bors

kevés olaj

A gombákat alaposan megmosom, felszeletelem. Kevés zsiradékon megfuttatom a kinyomott fokhagymát, beleteszem a gombákat, kissé megsózom, borsozom, kaporral megszórom, majd időnként megkeverve addig sütöm, míg az összes levét el nem pároltam.

A majonézt összekeverem a tejföllel, mustárral, citromlével, sóval, borssal.

A kihűlt gombához adom a galambbegy salátát, a karikákra vágott újhagymát, majd leöntöm a majonézes öntettel. Hűtőbe teszem pár órára.

háromgombás galambbegy 1

háromgombás galambbegy 3

 

Füstölthekk-pástétom

füstölt hekk pástétom 3

Csak most vettem észre, hogy elfelejtettem megírni egy posztot, a házi füstölésű halakról, amit rendszeresen készítünk. Mindenféléből. Hol pisztrángból, hol süllőből, hol harcsából, tegnap éppenséggel hekkből. A füstölőt horgászboltokban lehet kapni, és azt hiszem a neten is lehet rendelni. Így néz ki:

217561_big

A használata igazán egyszerű, és az étel húsz perc alatt készül el benne. Kicsit sok lett a tegnap esti vacsorához megfüstölt hal, így a maradék négy darabból készítettem pástétomot. A hűtőben minimum egy hétig eláll, és isteni vacsora, vagy uzsonna.

Hozzávalók:

4 füstölt hekk

20 dkg vaj

1 citrom leve

2 teáskanál zöldbors

2-3 fokhagyma gerezd

0,5 szerecsendió reszelve

bors

A halhúst lefejtem a bordáról, óvatosan, hogy szálka ne törjön vele. Egy tálban villával átkeverem, ha netán látok szálkát, azt kiveszem. Sózom, borsozom, reszelek rá szerecsendiót, facsarok rá citromlevet.

A vajat 2 evőkanál kivételével megolvasztom, belenyomom a fokhagymát, picit megpirítom. Hozzáöntöm a halhoz, és botmixerrel pépesítem.

Belekeverem a zöldborsot.

Csatos üvegekbe töltöm.

A maradék vajat megolvasztom, megsózom, teszek hozzá kevés zöldborsot.

Az pástétomra öntöm, nyitva teszem pár órára a hűtőbe, majd mikor megdermedt a vaj, lezárom az üvegeket.

füstölt hekk pástétom 1

füstölt hekk pástétom 2

IMG_3711

 

Málnás mentás étcsokis flan-torta

málnás mentás csokis flantorta 4

Szóval itt van ez a flan torta. Ami most csokikrémes torta lett, de a tésztájának sós vagy édes változatát, alkalomhoz illően, mindenféle nyalánksággal (sajtkrém, rákkrém, vagy májpástétom, vagy gyümölcsök stb.) lehet tölteni. Sőt, lehet meleg előétel akár, vagy mindenféle főzött krémmel töltött, miniatűr formákba töltött hideg nasi.

Nincs flan gyűrűm. Torta gyűrűm viszont igen, így hát megpróbálkoztam a torta változattal. Életem elsője, látszik is hogy gyakorlatlan szakács műve. Kicsit ronda, de a miénk. 🙂  Viszont eszméletlenül finom, mármint a lányom szerint. És ha ő azt mondja egy sütire, akkor az úgy is van!

Hozzávalók:

240 g pàte sucrée  🙂 na jó nem leszek sznob, ez nem más mint egyfajta linzer tészta:

kb: 125 g lisztből, 40 g puha vajból, 40 g átszitált porcukorból és egy tojásból készült linzer tészta, amit folpackba csavarunk, és felhasználás előtt minimum két órára a hűtőbe teszünk.

Sütése: kb 2 mm vastagra nyújtom a tésztát, kibélelem vele a tortaformát, kb 20 percre visszateszem a hűtőbe, addig előmelegítem a sütőt 190 fokosra. Sütés előtt villával megszurkálom az alját, sütőpapírral beborítom, és beleöntök sütőbabot, vagy rizst, ha más nincs otthon. 20 percig sütöm, majd a papírral együtt eltávolítom a sütőbabot. Kihűtöm, majd lecsatolom a gyűrűt és megtöltöm a következővel:

250 g málna

egy marék mentalevél

2,5 dl habtejszín

20 dkg 75%-os étcsokoládé összeaprítva

2,5 g stevia

5 dkg vaj

A tejszínt felforralom, majd lehúzom a tűzről, habverővel folyamatosan keverem, miközben a csokit apránként hozzá adom. Mikor már elég krémes, simára keverem a vajjal is.

A málnából félreteszek 10-15 szemet a díszítéshez, a többit óvatosan összekeverem az összetépkedett mentalevelekkel.

A torta aljára egyenletesen eloszlatom a mentás málnát, leöntöm a csokikrémmel, és pár órára a hűtőbe teszem.

Éles forróvízbe mártott, majd letörölt késsel vágom fel.

málnás mentás csokis flantorta 2

málnás mentás csokis flantorta 5

 

 

Tonhalas ropogós saláta

IMG_3448

Óóóó anyám! Na ezzel kényeztethetnének minden nap! Ez megint olyan, ami meggátol a totál nyers étel fogyasztástól. Köll az a tonhal, köll az sajt, köll a kapribogyó…! 🙂 A tésztáról lemondanék, de a többiről! Ropog, szaftos, pikáns. Csorog a nyálam a látványtól. 🙂

Hozzávalók:

1 fej jégsaláta

3 marék rukkola

1 olajos tonhal konzerv kb 180 grammos

1 cukkini

1 kisebb uborka, héjastul legyalulva

5 dkg spagetti sós vízben kifőzve, petrezselymes-fokhagymás olvasztott vajjal meglocsolva

1 mozzarella

a salátaöntethez:

1 dl olívaolaj

1 citrom leve

1 gerezd fokhagyma

friss kakukkfű

bors

A salátát összetépkedem, egy nagy tálba teszem, hozzá adom a rukkolát.

Egy pohárba öntöm az olajat, a citrom levét, majd a fokhagyma gerezdet félbe vágva felszúrom egy villára, és az öntetet a villával fátyolosra keverem. Sózom, borsozom, belekeverem a kakukkfüvet. A felével leöntöm a salátát, és összeforgatom az egészet.

Nagy tálra halmozom.

A cukkiniból hosszú csíkokat vágok, feltekerem mindegyiket, a salátára teszem, vegyesen az uborkakarikákkal együtt.

A tonhalról leöntöm az olajat, nagyobb darabokban a salátára teszem.

A tésztából villával csigákat tekerek, azt is a salátára helyezem.

A sajtot rátépkedem.

A maradék öntettel meglocsolom az egészet.

IMG_3451

 

 

 

Töltött tök

töltött tök 1

Nagyon szeretem a tököt. Nagggyon. A főzeléket imádom, hidegen, melegen. Jó sok tejföllel, meg kaporral! A tökös lecsó bármikor jöhet. A rántott tök úgyszintén.  A család nem díjazza egyik tökvariánst sem. Most tettem egy próbát, megint, a kitudja hanyadik variációval. Ez sem jött be nekik, csak az uramnak. Fene a belüket. Azért írom le a receptet, amit csináltam, mert hátha valaki beleszalad, aki épp annyira tök-fun, mint én.

Hozzávalók:

2 kis zsenge tök

4 kisebb csirkemell

1 bögre rizs

2 ujjnyi mangalica szalonna

1 nagy vöröshagyma

2 zsenge cukkini

2 dl tejföl

sült csirke fűszersó

kapor

bors

A rizst feltettem főni, de csak félkeménységig főztem, majd leszűrtem.

A tököket ketté vágtam, magos részüket kikanalaztam, meghámoztam, majd megsóztam a belsejüket.

A szalonna zsírját kiolvasztottam, megfonnyasztottam rajta az összevágott vöröshagymát, majd a kockára vágott cukkinit is hozzáadtam, és nagy lángon pirítottam. Mikor már eléggé megpirultak, beletettem a felkockázott csirkemelleket, amiket előzőleg csirkefűszerrel összekevertem. Megpirítottam a húskockákat folyamatos rázogatás kevergetés közben. Nem kell, hogy megpuhuljanak, csak fehéredjenek ki a kockák. Belekevertem a rizst.

Kerámia edény aljára tettem egy ujjnyit a töltelékből.

A tökökben felgyülemlett vizet papírtörlővel felszívattam, egymás mellé tettem a tálba, és beletöltöttem a húsos-rizses kevertéket.

Fokhagymás-kapros-sós tejföllel meglocsoltam a tetejüket.

Előmelegített 240 fokos sütőben 30 perc alatt készre sütöttem.

töltött tök

 

töltött tök2

Nagyon gyorsan finomat

húsos-tejfölös levelestésztás 1

Szégyen, nem szégyen, szoktam félig kész leveles tésztát venni a LIDL-ben. Jó játék a gyerekeknek, ha úgy pakolhatják meg, ahogy a kedvük, illetve a hűtőnk tartalma engedi. A fasírtnak bekevert darált hús (só, bors, bazsalikom, kakukkfű, fokhagyma, ízesítéssel) került most erre, meglocsoltam fokhagymás tejföllel, reszeltem rá sajtot. Előmelegített sütőben pirosra sütöttem, majd jó sok rukkolával tálaltam.

Hidegen és melegen is isteni 🙂

húsos-tejfölös levelestésztás 2