Indiai fűszerezésű spenótos krumpli

spenótos újkrumpli

Hamarosan itt az újkrumpli ideje. Imádom. Csak kicsit átkefélem, alig kaparom. 5-10 perc alatt megpuhul, sok-sok egytálétel variációt legyártok belőle. Főzni nem szoktam, csak párolni.

Ez az indiai fűszerezésű, valójában friss spenóttal a legtökéletesebb, de nem kaptam sajnos.

Hozzávalók:
60-70 dkg újburgonya
1 mokkáskanál római kömény
1 csipet őrölt kardamom
1 db 1 cm-es gyömbérgyökér
4 evőkanál vaj, vagy olaj, én imádom a vajat mindenben, így azzal készítettem 🙂
másfél dl zöldségleves
másfél dl tejszín
1 mokkáskanál koriander
1 ek szárított koriander levél
1 db piros chili paprika, vagy 2 tk. erős pista, vagy 2 tk. sambal olek
2 gerezd fokhagyma
1 fej hagyma
fél csokor medvehagyma (elhagyható)
60 dkg friss, vagy fagyasztott paraj
A koriandert és a római köményt mozsárban összetörjük, a friss gyömbérgyökeret lereszeljük, majd az vajat/olajat serpenyőben megforrósítjuk, beledobjuk a koriandert, a római köményt és a gyömbért. 2 percig kevergetve pirítjuk. Hozzáadjuk a kockára vágott hagymát, a zúzott fokhagymát, az összevágott medvehagymát, és a felkarikázott chilit. 2 percig kevergetve pirítjuk. Hozzáadjuk a megmosott újburgonyát, amit előzőleg – egy kicsit -, krómos dörzsdróttal megsikáltunk. Épp csak annyira, hogy a lejönni kívánkozó héjat leszedjük. Felöntjük a levessel, és kis lángon 20 percig főzzük.
Beletesszük a spenótot, a tejszínt és még kb. 10 percig forraljuk.

spenótos újkrumpli 3

 

Hírdetés

Gyömbéres körtés gyümölcskenyér, lángoló körtével, mascarpone krémmel

gyömbéreskörtés1

Elvetemült dolog, de azokat a körtéket szeretem, amik olyan kemények, hogy a fogam törik beléjük. Sőt, ha savanykás, az sem baj. A szakirodalom szerint ilyenekből nem érdemes sütni, főzni, de ellentmondok, mert ez a gyümölcskenyér éppen a körte ezen tulajdonságaitól lett olyan “nem fojtogató”, ahogy én szeretem. Először azt gondoltam, a lángoló körte és a mascarpone krém, csak mellékszereplő marad, de kóstolás után inkább azt mondanám, ez egy három főszereplős darab. Úgy tökéletes együtt, ahogy van. Bármelyik hozzávaló nélkül hiányérzetem támadna.

Hozzávalók:

A gyümölcskenyérhez:

2 körte

20 dkg liszt

20 dkg vaj

20 dkg barna cukor

2 tojás

1 vanília rúd belseje

1 sütőpor

3 cm-es ujjnyi vastag gyömbér

1 lime héja

A vajat habosra keverem a cukorral, és a vanília belsejével. Belereszelem a gyömbért, a lime héját. Egyenként hozzá adom a tojásokat. A lisztet összekeverem a sütőporral. Majd apránként a vajas keverékhez adom. Simára dolgozom. A két körtét meghámozom, kicsumázom, apróra vágom, és beleforgatom a tésztába. Sütőpapírral kibélelt hosszúkás formába kanalazom. Előmelegített 180 fokos sütőben kb egy órán át sütöm.

A mascarpone krém:

20 dkg mascarpone

2 tojás

2 ek cukor

A tojásokat szétválasztom, a fehérjét habbá verem, a sárgáját habosra keverem a cukorral. A cukros sárgájába belekeverem a sajtkrémet, majd összeforgatom a habbal.

A lángoló körte:

2 körte, meghámozva, kicsumázva, negyedelve

2 kanál vaj

2 kanál cukor

1 kk fahéj

8 ml Calvados likőr

A vajat megforrósítom, a körte darabokat megsütöm benne, meghintem a fahéjjal, majd hozzáadom a cukrot, addig sütöm, míg karamellizálódik. Leöntöm a likőrrel, meggyújtom.

Ha a sütemény megsült, és kihűlt, együtt tálalom, a körte szirupjából csurgatok a mascarponéra:

gyömbéreskörtés2

gyömbéreskörtés6

 

 

 

 

Tőzegáfonya chutney

tőzegáfonya

A tőzegáfonyát eddig csak aszalt formában ismertem. Mit mondjak, nem olcsó, furi az íze nyersen. Ropog a héja, száraz a belseje, azaz alig van leve és még savanyú is. De ahogy megfőztem a szívembe lopta magát, és valószínűleg a konyhámba is, végérvényesen.

Összesen fél kilónyit vettem. Amit ma készítettem belőle, az 35 dékát emésztett fel, lett belőle egyfajta szósz, amely illik vörös húsokhoz, és sült sajtokhoz is. Négy ebédhez elegendő, négy kicsi üveget töltöttem meg vele. Reményeim szerint holnap, vagy holnapután a maradék 15 dekából sütemény adalék lesz.

Hozzávalók:

2,5 dl víz

10 dkg kristálycukor

35 dkg tőzegáfonya

1 alma

6-7 dkg dió

1/2 cm gyömbér lereszelve

reszelt citrom és narancs héj

1 cm fahéj lereszelve

szerecsendió ízlés szerint

1-narancs leve

1/2 citrom leve

1/2 lila hagyma

A vizet felteszem a cukorral. Míg fel nem forr,a diót durvára vágom, az almát fél cm-es, és a hagymát nagyon apró kockára. Mikor forr a víz, beleteszem az áfonyát, a diót, a hagymát. Folyamatosan keverem, míg az áfonya meg nem puhul. Ekkor hozzáadom a fűszereket, a narancs és a citrom héját és levét. Kis üvegekbe merem, lezárom, és pár percre fejre állítom őket.

tőzegáfonya szósz 3

Nem bírtam megállni, és grilleztem mellé egy olívaolajjal meglocsolt, rozmaring levelekkel és borssal megszórt camambert sajtot. A rukkola salátát bekevertem olívaolajjal, citromlével, karikára vágott chili paprikával, sóztam borsoztam. Friss olívás bagettet ettem mellé. 🙂

tőzegáfonya szósz 1

 

tőzegáfonya szósz 5

Pepes Ikan – rizslevélben

pepes ikan 5

Pepes Ikan, azaz fűszeres hal.

Egyszerűen leírhatatlan az a gyönyör, amit ez az étel az illatával és az ízével okoz. Fogalmam sincs milyen érzést ad, az eredetit enni Balin, amiről csupán annyit tudok, hogy banánlevélben készítik el,  és friss tonhalból készül, de ha ez az általam kreált másolat ilyen csoda, el tudom képzelni! Eleve elszánt híve vagyok a curry-s ételeknek – talán arra hasonlít leginkább ennek az íze-, így az ízlelőbimbóim tökéletes kielégülést kaptak. Csípős, édeskés, krémes, ropogós, Mellé a saláta savanykás íze… Uhhh…!!!

Drága Eszter barátnőm kint él Balin, és tőle kaptam háromféle gyömbért, kurkuma gyökeret, egy citromfűnek nevezett, az újhagymára hasonlító növényt. Ezek az eredeti recept hozzávalói. De valószínűleg tartom, hogy ha csak a nálunk kapható gyömbérrel, kurkuma porral, citromfű levéllel, kevés curry porral készül el, hasonló ízvilágot tudunk előállítani. (Jójójó, tudom. A hasonló, az nem olyan. De… akkor is! :))

Az tuti, hogy ki fogom próbálni kukorica levélbe csavarva, és szőlőlevéllel is!

Hozzávalók:

70 dkg tőkehal filé (nem kaptam tonhalat)

1 hüvelykujjnyi gyömbér, vagy egy kicsit több

kurkuma

1 vörös hagyma

1 fokhagyma gerezd

8-10 citromfű levél

2 tk curry por

2 chili

kókuszolaj

4 dl kókusztej

3 kisebb répa

1 kápia paprika

8-10 rizslap

2 maroknyi rukkola

só bors

( a salátához: rukkola saláta, snidling, chili, fokhagyma, olaj, citrom leve, só, bors)

A gyömbért, kurkumát, vöröshagymát, citromfű levelet, fokhagymát, curry-t és a chiliket összeturmixolom. Egy edényben kókusz olajat melegítek, azon megpirítom a turmixos pépet. Felöntöm a kókusztejjel, összeforralom kicsit.

A halszeleteket steak nagyságúra vágom, sózom, borsozom, kókuszolajon picit megpirítom.

A répákat és a kápiát zsülienre vágom.

Egy rizslap nagyságú edénybe két ujjnyi forró vizet öntök, s belemerítek egy rizslapot pár másodpercre, vizezett deszkára teszem, s a közepére fektetem a halat. Rákanalazok két kanál szószt, ráfektetek paprika szeleteket, sárgarépákat, teszek rá rukkolát, becsomagolom.

Ugyanezt megismétlem mindegyik halszelettel.

Belefektetem egymás mellé a batyukat egy jénaiba. Kókuszolajjal megkenem a tetejüket. Előmelegített 220 fokos sütőben kb. 25-30 perc alatt megsütöm.

pepes ikan 3

pepes ikan 2

pepes ikan 4

Szilvás smoothie, gyömbérrel, mézzel, fahéjjal

szilvás gyömbéres mézes fahéjas smoothie 1

Ősz… Szilva befőzés, és közben egy kis pihenő. 🙂

Pár szem szilvát összeturmixoltam, egy fél centis gyömbérrel, két kanál mézzel, csipet fahéjjal, és pár csepp citrommal. Tört jeget is tettem bele.

Jobban esik mint egy délutáni kávé :).

No, vissza a konyhába csatnizni 😉

szilvás gyömbéres mézes fahéjas smoothie 2

Gyömbéres répatorta

gyömbéres répatorta4

Nem vagyok valami nagy sütis. Inkább a krémeket szeretem, de a gyerekek miatt azért összeszedem magam, és sütök néha. Nagyon néha. Ennek a tortának az állaga inkább egy sült narancspudingra emlékeztet, az illata fenséges, a fahéj, gyömbér és a citrusok egzotikus elegye. És mivel egyszerű elkészíteni, nyert ügye van nálam.

Hozzávalók:

23 dkg fehér liszt

fél csomag sütőpor

18 dkg barna cukor

fahéj

2,5 cm-es lereszelt gyömbér

csipet só

23 dkg reszelt sárgarépa

1 nagy narancs

1 lime

2 tojás

3 ek. kókusz olaj

egy kis marék mazsola

10 dkg fehér csoki

20 dkg mascarpone

A lisztet kikeverem a fahéjjal, sóval, sütőporral, majd hozzá adom a cukrot is. A tojást összekeverem az olajjal, a lime és a narancs levével. A répát és a gyömbért lereszelem. A liszthez először a nedves elemeket adom hozzá, majd a gyömbéres répát. A narancs és a lime reszelt héját is beleteszem. Jól átkeverem, és egy sütőpapírral bélelt tortaformába öntöm a masszát. 160 fokos sütőben 60-70 percig sütöm, illetve míg a tűpróbánál már nem ragad.
A mázhoz felolvasztom gőz felett a fehér csokoládét, majd a gőzről levéve, még forrón belekeverem a sajtkrémet. Simára dolgozom. Ha kicsit kihűlt és már a torta is lehűlt, a torta tetejét szépen megkenem vele. Díszítem a lime és a narancs reszelt héjával.

gyömbéres répatorta3

 

 

Csilis-mogyorós-mézes pulykamell csíkok

csili-mogyoró

Egy gyors ebéd, megint. 🙂

Hozzávalók: 2 személyre:

1/2 kg pulykamell

1 ek rizspálinka

1 ek keményítő

2-3 cm gyömbér lereszelve

3-4 gerezd fokhagyma

szója szósz

1 ek méz

2 marok mogyoró összevágva

csili paprika összevágva

A pulykát csíkokra vágom, nyomok rá fokhagymát, megszórom gyömbérrel, a chillivel, ráöntöm a pálinkát, és a keményítőt, összekeverem, majd hagyom állni pár órát. A wok-ba olajat öntök, füstölésig melegítem, majd a felesleges olajat kiöntöm. Beledobom a húst, nagy lángon pirítom, majd sózom, teszek hozzá szója szószt, folytonosan rázogatva puhára sütöm, hozzáadom a mézet és a mogyorót, ezzel is sütöm egy rövid ideig.

mezesmogyoroscsilis_pmell

 

IMG_7736_mezesmogyorschillis

Citromos húsgombócok – egzotikus fűszerek

citromos olajbogyós húsgombócok 1

Ha ma már kész lett volna a tegnap eltett marokkói sós citromom, valószínűleg azzal készítettem volna el ezt az ízgazdag, illatgazdag, könnyű vacsorát. De bizony arra még várnom kell négy hetet…

Így – szegény embör vízzel főz -, sajnos szimpla citrommal készült, de így is elvarázsolt az illat, ami a fedő alól kibújva bejárta a konyhát.

Hozzávalók:

50 dkg bárányhús (de bármilyen hússal elkészíthető, ez itt disznóból készült)

3 fej hagyma, összekockázva, ketté osztva

1 citrom héja, és leve

1 citrom negyedelve

1 tk őrölt római kömény

1 tk őrölt fahéj

csipet cayenne bors

1 csokor petrezselyem összevágva

2 ek olívaolaj

1,5 cm-es gyömbér hámozva, lereszelve

csili paprika felkarikázva

sáfrány

1 ek. paradicsompüré

10 dkg fekete magozott olajbogyó

koriander levél aprítva

A húshoz adom a hagyma felét, a citrom reszelt héját, a petrezselymet, sózom, és alaposan összedolgozom, majd diónyi gombócokat formálok belőle.

Az olívaolajon megfuttatom a hagymát, gyömbért, csilit, sáfrányt, addig, míg éppen barnulni nem kezd, akkor hozzáöntöm a citrom levét, paradicsom pürét, felengedem 2,5 dl húsleves alaplével (ha nincs, vízzel…) Felforralom. A forró lébe beleteszem a gombócokat, lefedve kb 20 percig főzöm.

Leveszem a fedőt, megszórom koriander levéllel, a gombócok közé bedugdosom a negyedelt citromot, hozzá adom az olajbogyókat, és kb még 10 percig rotyogtatom, míg a leve besűrűsödik.

Kuszkusz illik hozzá, vagy friss ropogós kenyér.

citromos olajbogyós húsgombócok 4