Pulykamell tekercs színes lencsesalátával

pulykamell kápia paprikával kecskesajttal

(Előre elnézést, a fényképek nem sikerültek…)

Meglepően finom, és nagyon egyszerű elkészíteni. A lényeg, hogy húst nem sütöttem, hanem pároltam. Mindjárt írom is, hogy hogyan:

Hozzávalók:

1 pulykamell, amit szépen keresztben ketté vágok, hogy két nagy szeletem legyen

2 kápia paprika

5 dkg füstölt kecske sajt

1 Piros arany (csemege)

3 csík szalonna

3-4 fokhagyma gerezd

A kápia paprikákat majdnem feketére sütöttem, lehúztam a bőrüket. A húst zacskó alatt kicsit megklopfolgattam. Belefektettem a paprikát, tettem bele kevés sajtot, feltekertem, megtűzdeltem. Körben bekentem Piros arannyal.

A szalonnát összevágtam, és a fokhagyma gerezdekkel együtt beletettem egy mélyebb edénybe. Kiolvasztottam a zsírt, erre tettem a húsokat. Körben átpirítottam, majd felengedtem annyi vízzel, hogy a húsok derekáig érjen. Szép lassan addig pároltam, időnként megforgatva, míg az összes lé el nem főtt, a hús zsírjára nem pirult.

pulykamell kápia paprikával kecskesajttal 1

Lencsesalátát adtam hozzá.

Hozzávalók:

1 bögre lencse, dupla mennyiségű vízben megfőzve

2 lila hagyma összekockázva

1 paradicsom összekockázva (a magos részt eltávolítottam)

fél uborka összekockázva

chili paprika

olíva olaj

balzsam ecet

bors

A hozzávalókat összekevertem, és hűtőbe tettem néhány órára.

pulykamell kápia paprikával kecskesajttal 3

 

Reklámok

Kocsonyázott csülök, tökleves ágyon

kocsonyázott csülök 1

Megkívántam a csülköt. 🙂

Persze nem pörköltnek, vagy sültnek, hanem hidegen, vacsorának, aszpikban. Hát mit mondjak…kicsit vicces volt, így nyár derekán kocsonya szagot érezni a házban, de megérte! Bolondítottam rajta a fűszerezéssel, no, meg egy kis kocsonyázott töklevessel. Jajj, nagyooon finooom!!!

Hozzávalók:

1 csülök

2 köröm

néhány bőr darab (rendes volt a hentes :))

1 füstölt kicsi oldalas

3 fej fokhagyma

1 sárgarépa

zellerlevél

1 tk.koriandermag

3 babérlevél

2 tk egészbors

1 csili paprika

Szokásos módon feltettem a kocsonyát, ezekkel a felsorolt fűszerekkel. Főztem 5 órát szépen lassan gyöngyözve. Mikor már szétesett a hús, kitettem egy tálba, a levet átszűrtem, és negyedére sűrítettem.

A húst apróra tépkedtem.

Tettem hozzá:
2 csomag petrezselymet durvára vágva, 1 üveg kapribogyót (lecsepegtetve). Összekevertem.

Beletettem egy fagyis dobozba, rászűrtem a léből, betettem dermedni a hűtőbe.

A tökleveshez:

1 kisebb tököt legyalultam, besóztam, és alaposan kinyomtam a levét. Megfuttattam kevés vajon, hozzáadtam 1 csomag kaprot összevágva.

A húsra kanalaztam a tököt, erre is öntöttem az aszpik léből, visszatettem a hűtőbe.

Ma ez lesz a vacsoránk, friss kenyérrel, paradicsommal, paprikával.

kocsonyázott csülök 4

 

Rozmaringos mustáros csirkemell, szaftos spagettivel

rozmaringos mustáros 3

Na ezzel a csirkével bárkit el lehet kápráztatni! Puha és szaftos, a tészta ízesítésével követem a hús ízei által megadott alaphangot.

Hozzávalók:

1 kg csirkemell

2 fokhagyma gerezd

2 pohár joghurt

2 ágacska rozmaring levele

2 ek. dijoni mustár, + 1 tk. egész magos dijoni mustár

2 dl főzőtejszín

1-2 ek vaj

1 csomag spagetti

40 dkg apró sampignon gomba

4 fokhagyma gerezd

olívaolaj

A csirkemelleket előző este előkészítem: a zsírokat levágom, keresztbe mindegyiket elvágom, kicsit sózom. A joghurtba belenyomok 2 fokhagyma gerezdet, a csirkemellekre öntöm, alaposan összedolgozom. Beteszem a hűtőbe. (Ha a joghurtos előpácolásra nincs idő, akkor sincs semmi vész, enélkül is jó a recept, csak így szaftosabb marad a hús.)

Másnap: a gombácskákat megmosom, kevés olívaolajon, a szétnyomott 4 fokhagymagerezddel puhára párolom. Sózom, borsozom.

A spagettinek felteszem a vizet forrni. Sózom.

A vajat megolvasztom egy serpenyőben. A csirkemelleket kiveszem a joghurtból, két ujjam közé fogva lehúzom a joghurt nagy részét, és a felhevített vajra teszem a szeleteket. Kb. 2×5 perc alatt mindkét oldalukat megpirítom, Hozzáadom a rozmaring leveleket, és lassú tűzön párolom.

Beleteszem a lobogó vízbe a spagettit.

A csirkéhez hozzákeverem a mustárokat. Mikor felhabzik, 3-4 ek-nyi szaftot kiveszek, és a spagettinek előkészített edénybe teszem.

A csirkéhez is, és a spagetti szafthoz is öntök egy-egy deci tejszínt, a húshoz kevesebb is elég, a tésztára jusson inkább több. A megfőtt spagettit ebbe forgatom. Nagy láng felett összeforgatom.

A csirke itt már bizonyára elkészült, szaftot besűrítem kicsit.

Tálalom:

rozmaringos mustáros 8

Öthagymás batáta, friss spenóttal, kakukkfűvel, feta sajttal

öthagymás édesburgonya5

Könnyű ebéd, percek alatt kész van.

Hozzávalók:

2 batáta, azaz édesburgonya

2 vöröshagyma

2 lila hagyma

6 gerezd fokhagyma

1 csokor snidling

3 újhagyma

3-4 marok spenót, kb fél kiló

5-6 kakukkfű szál

1 dl olíva olaj

0,5 dl szezám olaj

bors

feta sajt

Az édesburgonyát megmosom, meghámozom egyforma kockákra vágom. A spenótot megmosom. A hagymákat megpucolom, durva cikkekre vágom. Beleteszem egy wokba a spenót kivételével az összes hozzávalót, rászórom a kakukkfüvet, és nagy lángon forgatva rázva kb 5-10 perc alatt készre főzöm, majd legvégül beleforgatom a spenótot. Tányérra szedem, rátördelem a sajtot, sózom, borsozom még egy kicsit, meglocsolom szezám olajjal. Mennyei.

öthagymás édesburgonya3

Délutáni mártogatós

délutáni spárgás

Az a jó a nyári naplementében, hogy kint a kertben lágy szellőben, madár csicsergés közben lehet falatozgatni. A mártogatósokat roppanós zöldséggel fogyasztva pont annyira lakunk jól, hogy még egy esti biciklizéshez is kedvünk támad, hisz nem nehezülünk el tőle. 🙂
Jól laktam, indulhatunk! 🙂

Hozzávalók:

egy csomag spárga

3 sárgarépa

1 paradicsom

1-2 fokhagyma gerezd

1 ek vaj

2 dl tejföl

dijoni mustár, só, bors

snidling

A spárgákat ha kell, meghámozom, majd pár percre forró sós vízbe dobom. Kiszedem, és hideg vízzel leöblítem.

A vajon megfuttatom a kinyomott fokhagymát, hozzá adom a megtisztított és felkarikázott répát, és az összevágott paradicsomot. Fedő alatt kissé megpárolom, majd leveszem a tűzről, hagyom hűlni. Ha kihűlt, megsózom, borsozom, hozzá adom a tejfölt, egy kevés mustárt, és összeturmixolom. Kész is.

délutáni spárgás3