Háromgombás fokhagymás spagetti

háromgombás fokhagymás spagetti 1

Újabb gyors ebéd fél óra alatt.

Hozzávalók:

20 dkg rókagomba

30 dkg laskagomba

50 dkg csiperkegomba

8 gerezd fokhagyma

2 ek libazsír

2 szál újhagyma

fél csokor petrezselyem

bors

parmezán

A gombákat megmostam. Rusztikusra vágtam, azaz, kisebb nagyobb, fél, egész.

A spagettinek vizet forraltam. Beledobtam a tésztát.

A zsíron megpirítottam a kinyomott fokhagyma gerezdeket. Először a laskagombát, majd a csiperkét, végül a rókagombát tettem bele, mert így puhulnak meg egyszerre. Lefedtem, hogy minél több levet engedjen, és két merőkanálnyit kivettem a tésztához.

Mikor a tészta megpuhult, leszűrtem, leöblítettem hideg vízzel, beleforgattam a gomba levébe, és takarék lángon melegítettem, míg felszívta a levet.

A gombát megszórtam összevágott petrezselyemmel, sóztam, borsoztam.

Tálaláskor tettem rá összekarikázott újhagymát és reszeltem rá parmezánt.

háromgombás fokhagymás spagetti 2

Kecskesajtos csirkemelles lepénykék

csmelles kecskesajtos karikák 2

Maradt egy kevés a tegnapi csirkéből, amit csupán háromféle paprikával pároltam-sütöttem össze. Nagyon nem volt ínyemre főzni, így, hogy minél előbb túl legyek rajta, de enni is legyen mit, kivettem a mélyhűtőből egy leveles tésztát. Míg vártam, hogy kiolvadjon, pároltam libazsíron egy csokor összekarikázott újhagymát. A leveles tésztából kistányérnyi nagyságokat vágtam, ráhalmoztam a hagymát, arra a húskockákat, kecskesajtot tettem a közepére, megtűztem egy kakukkfű ágacskával. Előmelegített 180 fokos sütőben megsütöttem.

csmelles kecskesajtos karikák 3

Vacsora 20 perc alatt – csirkemellsteak borsópürével

csmell steak 6

A legtöbb esetben tartok a hűtőben bekeverve darált húst, vagy bepácolva csirkemelleket, mert az edzésből hazaérő fiamnak nem elegendő a hideg vacsora, ezekből pedig nagyon gyorsan tudok valami finomságot rittyenteni.

Hozzávalók:

4 csirkemell

50 dkg borsó

1 ek vaj

csipet barna cukor

2-3 szál menta

4 baconcsík

fokhagyma

bors

kevés kókusz olaj

A borsót kevés vízzel, a mentalevelekkel felteszem főni. Sózom, cukrozom, borsozom.

A húst a fokhagymával, sóval alaposan bekenem. (Az a jó ha legalább egy napig érlelődik…) Köré csavarok egy szalonnaszeletet, amit megtűzök fogpiszkálóval. Lassan sütöm – kevés kókusz olajon – mindkét oldalán, hogy a vastagsága miatt jól átsüljön.

A borsót a kanálnyi vajjal összeturmixolom. Ha van otthon mascarpone, abból is adok hozzá két evőkanálnyit.

csmell steak 5

Tárkonyos zöldbableves, abalében

zöldbableves abalében2

Amikor nyáron csináltam a kocsonyázott csülköt, maradt egy csomó leve, amit üvegbe tettem és lefagyasztottam. Ma épp kapóra jött, hogy egy laktató kései ebéd készüljön belőle. Az abalevet kiegészítettem némi vízzel, hogy ne legyen durván nehéz a leves, de a finom íz azért érvényesüljön.

Hozzávalók:

Fél liter abalé (ha nincs, levesalaplé, ha az sincs, bio vegeta, ha az sincs, leveskocka, ha az sincs….. 😀 szalonnabőrke kell a lébe, ha az sincs, akkor irány a közért :D)

50-60 dkg zöldbab

1 fokhagyma gerezd

1,5 dl tejszín

2 tk étkezési keményítő

1 tk dijoni mustár

tárkony

fél citrom leve, vagy kevesebb

chili

só bors

Mivel az abalé elég intenzíven be volt fűszerezve, alig ízesítettem a levest. A babot 10 perc alatt puhára főztem, a tejszínbe belenyomtam a fokhagymát, hozzákevertem a keményítőt, besűrítettem a levest. Még forrt mikor hozzá adtam a mustárt, borsot, tárkonyt, és a citrom levét. Megszórtam chili karikákkal.

Sajtos pirítóssal ettük.

zöldbableves abalében3

Hagymás currys tükörtojás áfonya chutney-val

hagymás tüktoj 1

Van abban valami megnyugtató, ha úgy indulhat a nap, hogy meleg reggelit eszel otthon, s úgy kelhetsz utadra 🙂

Pirítóson, és olíva olajon megpirított lila hagymán csücsülő tükörtojás, áfonya chutney-val, meghintve kevés curry porral, és borssal. 🙂

Káposztás csirkés rétes

csirkés káposztás rétes 1

Nem volt kedvem kimenni vásárolgatni. Csak a zöldségeshez kukkantottam be, de ötletem nem volt, hogy mit főzzek. Találomra hoztam egy kelkáposztát. Aztán mikor a főzésre került a sor, rájöttem, nagy baklövést követtem el, mert a fiam annyira utálja a kelkáposztát, hogy főzelék, vagy rakott káposzta szóba sem jöhet. De három csirkemell két napja érlelődött sós fokhagymában, és még a Lidl-ös akciós réteslapból is feküdt egy a hűtőben, így jöhetett a húsbárd, és a kreatívság. Mert nincs darálóm. Ami nem is hiányzik, mert a vagdalt hús, úgy jó, ha tényleg vagdalt. Annyira ragacsos tud lenni a végeredmény, még csak tojás sem kell bele, hogy összeálljon. A házi ketchup  adott volt, a szárított paradicsom szintén. Ezt állítottam össze, és mennyei lett.

Hozzávalók:

3-4 csirkemell

4 fokhagyma gerezd

1 csomag réteslap

10 – 12 kelkáposzta levél

1 főtt tojás

6-7 db napon szárított paradicsom

kakukkfű

bors

kömény

ketchup

kevés olaj

zsemlemorzsa

kevés tejföl

A káposzta leveleket lefejtem, kivágom a vastag eret. Felteszek sós köménymagos vizet a kifőzésükhöz.

A húsokat sózom, fokhagymázom, majd állni hagyom pár órát. Aztán húsbárddal neki esek, és pépesre vagdalom. Beleteszem egy tálba, szórok rá kakukkfüvet, összevágott szárított paradicsomot, egy kockára vágott főtt tojást, megborsozom, és összekeverem.

A forró vízbe pár percre beledobom a káposztaleveleket, szűrőre teszem őket lecsepegni.

A réteslapoknak bevizezek egy konyharuhát, olajozom, és zsemlemorzsával megszórom mindegyiket, a legfelsőre vastagabban teszem a morzsát, hogy felszívja a kisülő leveket. Beborítom káposzta levéllel, ráhalmozom a husit, feltekerem. Olajos tejföllel megkenem.

170 fokos sütőben 35-40 perc alatt megsütöm. Még melegen tálalom.

Ketchupot adok mellé.

csirkés káposztás rétes 3

Tőzegáfonyás túrós tortácskák

Tőzegáfonyás túrós kevert 5

A tegnapi ígéretemhez híven, megsütöttem a tőzegáfonyás sütit. Három kis tortácska készült, mert így kettőt el tudnak vinni a gyerekek tízóraira.

Hozzávalók:

25 dk túró

10 dkg vaj

1 rúd vanília belseje

3 cl triple sec

csipet só

2 tojás

2 ek olívaolaj

kevés gyömbér

1 narancs héja

csipet fahéj

9 dkg kukoricaliszt

16 dkg fehér liszt

7 dkg tőzegáfonya a süteménybe

3 dkg tőzegáfonya a szirupba

8 dkg cukor

víz

A vajat robotgéppel habosra keverem a cukorral, hozzá adom a tojásokat, túrót, sót, vaníliát, olajat, gyömbért, triple sec-et, fahéjat, narancs héját. Az áfonyát már kézzel keverem hozzá, mint ahogy az előre összekevert liszteket, amihez hozzáadtam a sütőport. Próbálom nagyvonalúan úgy keverni, hogy levegős maradjon a tészta.

170 fokos előmelegített sütőben kb 40 perc alatt készre sütöm.

Amíg sül, az 1 dl vízből, 8 dkg cukorból szirupot forralok, beleöntöm az áfonyát, kevés narancs héját, és vanília rudak héját. Összesűrítem. A megsült torták közepére kanalazom fogyasztás előtt.Tőzegáfonyás túrós kevert 2

Tőzegáfonyás túrós kevert 4

Pepes Ikan – rizslevélben

pepes ikan 5

Pepes Ikan, azaz fűszeres hal.

Egyszerűen leírhatatlan az a gyönyör, amit ez az étel az illatával és az ízével okoz. Fogalmam sincs milyen érzést ad, az eredetit enni Balin, amiről csupán annyit tudok, hogy banánlevélben készítik el,  és friss tonhalból készül, de ha ez az általam kreált másolat ilyen csoda, el tudom képzelni! Eleve elszánt híve vagyok a curry-s ételeknek – talán arra hasonlít leginkább ennek az íze-, így az ízlelőbimbóim tökéletes kielégülést kaptak. Csípős, édeskés, krémes, ropogós, Mellé a saláta savanykás íze… Uhhh…!!!

Drága Eszter barátnőm kint él Balin, és tőle kaptam háromféle gyömbért, kurkuma gyökeret, egy citromfűnek nevezett, az újhagymára hasonlító növényt. Ezek az eredeti recept hozzávalói. De valószínűleg tartom, hogy ha csak a nálunk kapható gyömbérrel, kurkuma porral, citromfű levéllel, kevés curry porral készül el, hasonló ízvilágot tudunk előállítani. (Jójójó, tudom. A hasonló, az nem olyan. De… akkor is! :))

Az tuti, hogy ki fogom próbálni kukorica levélbe csavarva, és szőlőlevéllel is!

Hozzávalók:

70 dkg tőkehal filé (nem kaptam tonhalat)

1 hüvelykujjnyi gyömbér, vagy egy kicsit több

kurkuma

1 vörös hagyma

1 fokhagyma gerezd

8-10 citromfű levél

2 tk curry por

2 chili

kókuszolaj

4 dl kókusztej

3 kisebb répa

1 kápia paprika

8-10 rizslap

2 maroknyi rukkola

só bors

( a salátához: rukkola saláta, snidling, chili, fokhagyma, olaj, citrom leve, só, bors)

A gyömbért, kurkumát, vöröshagymát, citromfű levelet, fokhagymát, curry-t és a chiliket összeturmixolom. Egy edényben kókusz olajat melegítek, azon megpirítom a turmixos pépet. Felöntöm a kókusztejjel, összeforralom kicsit.

A halszeleteket steak nagyságúra vágom, sózom, borsozom, kókuszolajon picit megpirítom.

A répákat és a kápiát zsülienre vágom.

Egy rizslap nagyságú edénybe két ujjnyi forró vizet öntök, s belemerítek egy rizslapot pár másodpercre, vizezett deszkára teszem, s a közepére fektetem a halat. Rákanalazok két kanál szószt, ráfektetek paprika szeleteket, sárgarépákat, teszek rá rukkolát, becsomagolom.

Ugyanezt megismétlem mindegyik halszelettel.

Belefektetem egymás mellé a batyukat egy jénaiba. Kókuszolajjal megkenem a tetejüket. Előmelegített 220 fokos sütőben kb. 25-30 perc alatt megsütöm.

pepes ikan 3

pepes ikan 2

pepes ikan 4

Uzsonna, tea mellé

IMG_7803rokfortosgomasfalatka4

Hozzávalók:

25 dkg roquefort sajt

10-15 dkg vaj

teljes kiőrlésű kenyér

gőzön párolt csiperke gomba szeletek

retek csíra

madár saláta

(zöld tea, méz és egy nyugodt meghitt beszélgetős sarok :))

A vajat összekeverem a sajttal, szoba hőmérsékleten hagyom fél napig, hogy érjenek össze az ízek. A többi hozzávalóval elkészítem a szendvicseket. Forró tea kell csak mellé, esetleg kandallóban ropogó tűz, és nyugalom.

Szép hétvégét mindenkinek!

IMG_7811rokfortosgombasfalatka

Darált húsos, zellerpestos tekercsek

darálhusis zellerpestos tekercsek

Délután, uzsonna helyett. Vagy holnapra a munkahelyre… Hammbekapom falatok, és nem a pékségből.

Tegnap kevertem be egy jó adag darált húst, mert jó az sok mindenre… Házi burger, kis gombócok, húspogácsák készülhetnek belőle ripsz-ropsz. No meg ilyen, “jó haza jönni” kis falatok 🙂

Hozzávalók:

Kb 20 deka darált hús

1 fokhagyma gerezd

szárított koriander levél

1/2 áztatott zsemle

1 tojás

bors

2 ek zeller pesto (mindig tartok itthon: zellerlevelek, dió bél, olíva olaj, fokhagyma, só bors összedarálva, üvegbe zárva)

1 leveles tészta (készen kapható)

A húst bekeverem a kinyomott fokhagymával, koriander levéllel, zsömlével, a felvert tojás felével, a zeller pestoval, sóval borssal.

A leveles tésztát megkenem vele, és a hosszú oldalak mentén feltekerem mindkét szélét, úgy hogy középen találkozzanak. 15 percre hűtőbe teszem.

A sütőt 180 fokosra melegítem. (nem légkeverésesnél 200 fokosra)

A tekercset megkenem a tojás másik felével, egy cm széles darabokra vágom, sütőpapírral kibélelt tepsibe teszem, és pirosra sütöm.

darálhusis zellerpestos tekercsek 2