Karácsonyozzunk – Kacsacomb és krumplirózsa ananász chutneyval

kacsacomb ananász chutney krumplirózsa 4

Hozzávalók:

4 kacsacomb
8 fokhagyma gerezd
4-6 kakukkfű ág, vagy szárított kakukkfű
1 ananász
10 dkg mazsola
2 kisebb vöröshagyma
0,5 dl rum
2 evőkanál méz
1 evőkanál balzsamecet
cayenni bors
chili paprika
4 nagy burgonya
kókusz olaj

A húsokat előző este a húsos felükön bedörzsöljük sóval, kinyomott fokhagyma gerezddel.(Mindegyik combhoz 1 gerezd.) Másnap belefektetjük őket egy tepsibe, fokhagymát, kakukkfüvet, két karika ananászt teszünk mellé, lefóliázzuk, és előmelegített 220 fokos sütőbe tesszük. 15 perc után visszavesszük a sütő hőmérsékletét 180 fokra, és két és fél órán keresztül sütjük. Ekkor levesszük a fóliát, és piros ropogósra sütjük fél óra alatt.
A krumplikat meghámozzuk, és uborka gyalun legyaluljuk. Muffin sütő formába tesszük, úgy, hogy a levelek fedjék egymást. Addig dugdossuk a krumpli szirmokat, míg rózsaformát nem kapunk. Locsoljuk meg kókuszolajjal a virágokat.
Süthetjük együtt a kacsacombokkal. (Én így tettem.) Utólag sózzuk.
Míg a sütőben sülnek a dolgok, elkészítjük a chutneyt.
Az ananászt meghámozzuk, kivágjuk a közepét, és feldaraboljuk. A hagymákat apró kockára vágjuk. Az ananászt, a mazsolát, a hagymát, a mézet, a rumot, a balzsamecetet, a chili paprikát egy edénybe tesszük, öntünk hozzá kb fél dl vizet, és folyamatosan keverve felforraljuk. Ha felforrt, még húsz percig főzzük.

 

kacsacomb ananász chutney krumplirózsa 5

Karácsonyozzunk – Rakottkáposzta-torta

káposztatorta9

Mindig készül nálunk karácsonykor töltött káposzta, természetesen abalében. De mivel nagyon szeretem a savanyú káposztából a rakott változatot, idén inkább azt készítek. S ha már ünnep, arra gondoltam, mért ne lehetne szép formát adni neki, és úgy elkészíteni, hogy dísze legyen a terített asztalnak. Hát íme a próbaváltozat. 🙂

Drága kisfiam, mikor meglátta, kedvesen megjegyezte: “mi akkora parasztok vagyunk, hogy nálunk még a szülinapi torta is káposztából készül” 😀 😀 😀

Kovászolt káposztából is készíthető.

Hozzávalók:

1 kg savanyú káposzta
8-10 savanyított levél (nagy)
1 kg darált hús
6 db 1 cm vastag füstölt sonka szelet
3 fej vöröshagyma apróra vágva
2 kanál mangalica zsír
1 evőkanál pirospaprika
1 tojás
kapor

bors
20 dkg főtt rizs
petrezselyem levelek
tejföl

A sonka szeleteket kiklopfoljuk.
A darált húst alaposan összekeverjük a tojással, 1 fej összevágott vöröshagymával, kaporral, sóval, borssal.
2 fej összevágott vöröshagymát üvegesre párolunk a zsiradékon, belekeverjük a paprikát, és az alaposan kinyomkodott káposztával összedolgozzuk. Kissé megpároljuk. (Ha nagyon savanyú a káposzta, ki kell mosni vízben.)
Egy magas falú, edényt kizsírozunk- az enyém 20x 30 cm-es ovális forma), majd kibélelünk kb. 4 nagy levéllel, úgy, hogy túllógjon a peremen. A rétegek a következők:
sonka, káposzta, darált hús, káposzta, rizs, tejföl, káposzta, sonka.
Mindegyik réteget alaposan ledöngölünk.
Az utolsót beborítjuk a maradék káposzta levéllel.
Az edényt lefóliázzuk, és lefedjük.

180 fokos sütőben két órán át sütjük, ha kész tálra borítjuk, tetejét petrezselyemmel és tejföllel díszítjük.

káposztatorta3káposztatorta8

Karácsonyozzunk – Emeletes pavlova

emeletes pavlova 1

(Na jó, kapkodtam… sokkal szebben el lehet készíteni, de időhiány miatt a második lapot nem hagytam rendesen kihűlni, így aztán tört össze meg vissza az összeállítás során…)

Hozzávalók:

6 tojás fehérje
30 dkg cukor
2 tk fehérbor ecet, vagy ecet
2 tk kukoricaliszt
1 rúd vanília kikapart belseje
20 dkg rumban eltett cseresznye
1 gránát alma magjai
7 dkg étcsokoládé
1 marék dió durvára vágva
6 dl habtejszín
6-8 kanál meggyszirup

Összekeverjük egy tálkában a vanília belsejét, a kukoricalisztet, a fehérborecetet.
A fehérjéket pici sóval, majd kanalanként a cukorral, kemény és fényes habbá verjük. Hozzákeverjük a kukoricalisztes keveréket. Sütőpapírra két kb. 20 cm átmérőjű kerek formát kanalazunk, a kanállal hullámokat formázunk. Minél rusztikusabb, annál jobb.
140 fokos előmelegített sütőben másfél órán át szárítjuk, majd kinyitjuk a sütő ajtaját, és ott hagyjuk kihűlni.
A tejszínt keményre felverjük, megkenjük az egyik pavlova tetejét, megszórjuk pár szem cseresznyével, gránátalma magokkal, csokoládé darabokkal, dióval, ráhelyezzük a másik pavlovát, ugyanúgy díszítjük, mint az előző réteget, csorgatunk rá szirupot, csoki forgáccsal meghintjük.

emeletes pavlova 3

Karácsonyozzunk- Kocsonya

IMG_9414_kism

Ez az én kocsonyaváltozatom… 🙂

Hozzávalók:
1 nagy csülök
4 köröm (ezt össze kell vágatni a hentessel)
1 sertéscombból a dió rész
1 füstölt sonka darab, kb. 30-40 dekás
5 fej fokhagyma
2 szál sárgarépa
1 szál paszternák
2-3 chili paprika
babérlevél

10-12 szem egészbors
és idő

A hozzávalókat egy nagy fazékba tesszük, közepes lángon felforraljuk, majd a legkisebb fokozaton, úgy, hogy épp csak gyöngyözzön, abáljuk. (Kb. 95 fokon). A habot folyamatosan le kell szedni a tetejéről.
Főzzük kb. 6 órán keresztül, majd hideg helyre tesszük éjszakára (terasz), mert így megdermed a tetején a zsír, és másnap szépen le lehet kanalazni.
Másnap újra fel kell melegíteni – lassú tűzön, nehogy zavaros legyen!-, a maradék zsírtól papírtörlő segítségével szintén meg kell szabadítani.
A husikat szépen felvágjuk, vagy tépkedjük, ki hogy szereti, tányérokban szépen elosztjuk. Lehet mellé főtt répa karikákat, és félbevágott főtt tojás is tenni.
Gézen keresztül rászűrjük a levet, és hűvös helyre tesszük dermedni.

Kocsonya tálalva 2

Karácsonyozzunk – Fehércsoki-torta

fehércsoki torta 2

Akartam a nagyon csokis torta mellé egy nagyon fehér tortát is készíteni. Valójában egy fotón akartam szerepeltetni a kettőt… Aztán tegnap, a nagyon csokis fotózása közben, jött a napsütés (meg is olvadt a torta krém), majd hipp-hopp úgy elment, hogy felesleges volt a fehér piskótásat befejeznem. Reméltem, majd ma… de közben elfogyott a csokitorta :D, így egymagában szerepel ez a hófehér finomság.

Hozzávalók:

A piskótához:

6 tojásfehérje

12 dkg porcukor

18 dkg liszt

12 dkg olvasztott, de már nem meleg vaj

vaníliás cukor

A tojásfehérjéket habverővel kissé felhabosítom, majd a porcukorral, vaníliás cukorral együtt kemény, fényes habbá verem. Beleszórom a szitált lisztet, és végül a lágy vajjal is elkeverem.
A tortaformát kivajazom, a masszát beleöntöm, és előmelegített sütőben, 170 fokon világosra sütöm. Tűpróbával ellenőrzöm.
Rácson kihűtöm, másnap töltöm.

A krémhez:

25 dkg mascarpone krémsajt

0,5 liter “hulala” habtejszín

20 dkg fehér csokoládé

2 csomag habfixáló

A langyosra olvasztott csokival összekeverem a mascarponét, majd a habfixálóval felvert tejszínnel összekeverem. Lehet bele vaníliát is tenni… (én most nem akartam…, a fekete pöttyöket látni…)

fehércsoki torta 4

Karácsonyozzunk – savanyú halgombóc leves, cserépben sült fetás kenyérrel

savanyú halgombócleves fetás kenyérrel

A halászlével az a gondom, hogy a világon csak egyet szeretek, a férjem által készítettet. Annyira beirdalja a filéket, hogy egy darab szálkával sem kell küzdenünk, nyelhetjük mint kacsa a nokedlit.  De mivel a halpucolással, irdalással, alapléfőzéssel, passzírozással elmegy egy csomó óra, így nagyon ritkán szánja rá magát az amúgy is kevés szabadidejében. Ráadásul büdös lesz az egész ház. De mivel szenteste illik halat enni, kitaláltam valami mást:

Pontosan éreztem az ízeket a számban, mikor elképzeltem. Aztán mikor elkészült, és megkóstoltattam a családdal, életem legnagyobb elismerését kaptam. Tehát biztos, hogy karácsonykor ez az asztalra fog kerülni.

Hozzávalók:
0,8 liter marhahús alaplé
0,2 dl fehér bor
1 evőkanál vaj
2 fej vöröshagyma
kakukkfű
rozmaring
1 citrom leve
1 evőkanál 10%-os ecet
1-1 dl tejszín, tejföl
50 dkg tőkehal
halfűszer keverék
6-7 db füstölt sprotni (kb. egy fél konzervnyi)
1 tojás
3-4 evőkanál kukoricaliszt
Előző nap a kiolvasztott halat alaposan beszórjuk a halfűszer keverékkel.
Másnap kb. 2cm-es csíkokra vágjuk, hozzá adjuk a sprotnit, a tojást, a lisztet, és késes robotgéppel összedolgozzuk. Félre tesszük.
A kenyér hozzávalói:
50 dkg búzaliszt
1 csomag szárított élesztő
4 evőkanál extra szűz olívaolaj
20 dkg fetasajt
rozmaring levelek apróra vágva

kb. 2 dl langyos víz
4 db 6 cm átmérőjű tiszta cserép, vagy 8 db kisebb
Egy tálba tesszük az összes hozzávalót a víz kivételével. A víz folyamatos adagolásával félkemény tésztát dagasztunk. Tiszta konyharuhával letakarjuk, és meleg helyre félre tesszük. Kb. egy órán át kelesztjük, de minimum addig, míg kétszeresére nő.
Közben elkészítjük a levest:
A hagymát fél karikákra vágjuk, és kevés vajon megfuttatjuk. Felengedjük a levessel, a borral, megszórjuk a kakukkfűvel, rozmaringgal, belenyomjuk a citrom levét, hozzá öntjük az ecetet, és kb. 15 percig főzzük, hozzáöntjük a tejföllel elkevert tejszínt. Felforraljuk. Félre tesszük.
Közben visszatérünk a kenyérhez.
A cserepeket kibéleljük sütőpapírral.
A megkelt tésztát lisztezett deszkára borítjuk, és kinyújtjuk. Tetejét megszórjuk az összekockázott feta darabokkal, majd újból cipót formázunk a tésztából. 4 vagy 8 felé osztjuk, mindegyikből kis bucit formázunk, és a cserepekbe tesszük. Hagyjuk 20 percig kelni. A sütőt 180 fokosra előmelegítjük, és a kenyérkéket 45-50 perc alatt megsütjük.
Míg sülnek a kenyerek, a levest újból felforraljuk, kb. evőkanálnyi méretű gombócokat formálunk a halas masszából, 15 perc alatt készre főzzük a levesben.
Egyszerre tálaljuk.

savanyú halgombócleves fetás kenyérrel 5

savanyú halgombócleves fetás kenyérrel 3

savanyú halgombócleves fetás kenyérrel 2

Karácsonyozzunk – Nagyon csokis, liszt nélküli, mandulás torta

csokitorta2

Jajj, a csoki…! Jajj, az az illat…! Jajj, de kell…! 🙂

Hozzávalók:

A piskótához:

12 dkg vaj

8 tojás

6 ek. porcukor

18 dkg 81%-os étcsokoládé

1 rúd vanília

15 dkg szeletelt mandula

A vajat felhabosítom, hozzá adom a 8 tojás sárgáját, a cukrot, majd a mikróban megpuhított csokoládét. Belekaparom a vanília belsejét, belekeverem a mandulát, legvégül a 8 tojás kemény habját. Kivajazott tortaformába töltöm.

Előmelegített 170 fokos sütőben tűpróbáig sütöm.

A krém:

3 dl tejszín

30 dkg porcukor

15 dkg holland kakaópor

40 dkg vaj

1 rúd vanília

5 dkg csokireszelék

A tejszínt a cukorral szirupsűrűségűre főzöm. Hozzáadom a vanília belsejét, a kakaóport és csomómentesre keverem.

Belekeverem a vajat is, a csokireszeléket is, szép simára keverem. Hűtőbe teszem pár órára.

Habverővel felhabosítom felhasználáskor, ketté, vagy háromba vágom a paiskotát, és kívül-belül megkenem a krémmel a tortát.

csokitorta4

 

Orosházi paprikás

IMG_0274_kis

Ilyen, mikor a férjem főz. 🙂

Magyaros, nehéz, ízes, vaskos. Igazi férfias kaja és mindenki imádja.

Annyira más, mikor ő uralja a teret a konyhában. Mindennek megadja a módját. Nem mindegy mit, milyen késsel vág. Nem mindegy mekkorára, milyen formára.  Nem kapkod. Szépen komótosan, precízen, egyenletesen, átfontoltan. A saját tempójában, kizökkenthetetlenül 🙂

Tehát itt a recept, férjek, urak, főzzetek! Vagy asszonyok, barátnők, lepjétek meg szívetek választottját 😉

Hozzávalók:

Öntöttvas lábosban készül!

1,5 kg marha lábszár

1,5 kg marha comb, vagy nyak

3 nagy fej vöröshagyma

2 paprika

2 paradicsom

vékony mangalica szalonna csíkok az edény béleléséhez 8-10 db

1 kk őrölt bors és 1,5 ek pirospaprika összekeverve

egész kömény ízlés szerint

1 dl vörösbor

5 dkg mangalica zsír

A húst 4×4 cm-es kockákra  kell vágni. A hagymát karikára, a paprikát, paradicsomot szintén.

Az edény oldalát hideg zsírral kikenjük,, az alját pedig kibéleljük a szalonna csíkokkal. Ügyelni kell arra, hogy a zsír ne olvadjon meg, mert erre kell tapasztani a hagymakarikákat, majd a paprika karikákat, majd a paradicsomkarikákat. Belehalmozzuk a húst, amit köménnyel megszórunk.

Lassú tűzön fedő alatt pároljuk. Levet ereszt, víz nem kell hozzá.

Mikor félig megpuhult, a paprikás-borsos keveréket- külön tálban- felengedjük egy merőkanál szafttal, összekeverjük, és így öntjük vissza a húsra.

A befejezés előtt 10 perccel adjuk hozzá a bort.

IMG_0278_kis

Karácsonyozzunk- Fatörzs torta, Raffaello, és Habos csokis torta

(Mivel ezeket a süteményeket tavaly karácsonyra készítettem, és akkor még nem vezettem a blogot, nézzétek el nekem a fényképek milyenségét és minőségét…)

A lényeg, hogy nagyon csokis-olvadós, nagyon krémes, és isteni finom, kipróbált receptek. Nem száradt ránk egy grammja sem 🙂

Fatörzs torta

A piskóta :

6 db tojás
12 dkg cukor
12 dkg liszt

A piskótához a tojásokat kettéválasztom. A fehérjét a cukorral kemény habbá verem. Folyamatos habverés közben hozzáadom egyesével a tojások sárgáját. Végül óvatosan hozzáforgatom a lisztet. Sütőpapíros lemezen szétterítem a masszát, 180 fokos sütőbe 10 perc alatt megsütöm. Azonnal konyharuhára fordítom.

A krém:

2,5 dl tejszín
25 dkg cukor
12,5 dkg kakaó
35 dkg vaj

A tejszínt a cukorral felforralom (a forrástól még kb. 5 perc). Hozzákeverem a kakaót. Majd amikor sima, bársonyos a krém és még meleg, hozzáadom a vaj harmadát. Kihűtöm. A maradék vajat habosra keverem, hozzá adom a csokis keveréket, majd a robotgép legmagasabb fokozatán összedolgozom, amíg teljesen egyneművé nem válik.
Beletöltöm a piskótába, megkenem vele a tetejét, és rusztikusra mintázom.
Megszórom kókuszreszelékkel… de ez elhagyható.

IMG_9194_kism

Raffaello 1.0

160 g kókusztejpor
60 ml víz
95 g vaj (olvasztott)
85 g porcukor
80 g kókuszreszelék
45 szem mandula (hántolt, pirított)

A vizet és a cukrot felteszem főni. Közben egy tálban összekeverem a tejport a kókuszreszelékkel.
Mikor forr a víz, leveszem a tűzhelyről, és folyamatos keverés mellett hozzáadom a kókuszreszelékes tejport, valamint hozzáöntöm az olvasztott vajat. Simára keverem.
A kész masszát kb. egy óra alatt kihűtöm. Ha kihűlt, golyókat formázok, melybe hántolt, pörkölt mandulaszemeket teszek.
Végül a golyókat kókuszreszelékbe forgatom.

Raffaello 2.0

25 dkg fehér csoki

15 dkg kókuszreszelék

6 dkg pirított mandula

0,5 dl sűrített tej

6 dkg ostya

Felolvasztom vízgőz felett a csoki 2/3-át a sűrített tejben. Hozzá adom az apróra vágott mandulát, összekeverem, és hagyom kihűlni. A masszából vizes kézzel golyókat formázok, majd beleforgatom a tört ostyába és fél órára beteszem a hűtőbe. Felolvasztom a maradék csokit, beleforgatom a golyókat és hagyom, hogy rádermedjen. Végül meghempergetem a kókuszreszelékben.

IMG_9189_kism

Habos csokis torta:

Alap:
200 deka csokis nápolyi
60 ml olvasztott vaj

A nápolyit egy erős zacskóba töltöm, alaposan összezúzom egy klopfolóval, összekeverem a vajjal, egy 20 cm-es tortaforma alján elsimítom, és beteszem a hűtőbe.

Töltelék:
450 gramm 81%-os csoki
6 tojás
60 ml calvados
500 ml tejszín
csipet só

A csokit összedarabolom, egy lábasban gőz fölött megolvasztom, majd kihűtöm. 2 egész tojást, és a többi tojás sárgáját belekeverem a csokiba, hozzáadom a calvadost, és simára keverem. A tejszínt keményre verem. A 4 tojásfehérjét a csipet sóval szintén felverem. Majd felváltva a csokihoz keverem mindkét habot. Beleteszem a tortaformába, és 4 órára mélyhűtőbe teszem.

IMG_9186_2

Sütőtökös nudli zsályás chilis vajban

sütőtökös nudlik zsályás chilis vajban 3

Napok óta nem tudtam mit kezdeni egy fél sütőtök maradékkal. Kidobni nem volt szívem. Így betoltam a sütőbe. Nudli tésztát készítettem belőle. A kertben még nem fagyott meg a zsálya, és a chili paprikán is árválkodik még néhány termés, így letéptem néhány levelet, két paprikát, fillérekből elkészült az ebéd.

Hozzávalók:

70 dkg sütőtök

20 dkg liszt

1 tojás

2 evőkanál vaj

10-12 zsálya levél

2 chili

bors

némi sajt

A sütőtököt puhára sütöm, kikaparom a belsejét, összekeverem a liszttel, tojással, rudakat formázok belőle, amit kb 1 cm-es darabokra vágok. Lobogó sós vízben kifőzöm. A vajon megpirítom az összevágott zsályát, chili, sózom, borsozom. A kifőtt nudlit beleforgatom, reszelt sajttal megszórom.

sütőtökös nudlik zsályás chilis vajban 2