Egy egyszerű saláta, mégis ízletes. Szőlő, málna, avokádó, és spenót. Szezámolajjal meglocsolva, szezámmaggal meghintve.
Folytatódhat a nap 🙂
Kezdőlap » Uzsonna (6 oldal)
Az igazság az, hogy a múlt héten csináltam egy olyan tortát, amit szerettem volna feltenni ide a blogra. De -ember tervez isten végez-, az utolsó fázisban, a díszítésnél túlságosan híg lett a tejszínhab, és fényképezhetetlenül randa lett… Pedig olyat találtam ki, amit bárki, akár egy kezdő is elkészíthet… Nagyon egyszerűen az egyensúly tészta alappal sütöttem három áfonyás lapot, mascarponéval megtöltöttem, cukormázzal leöntöttem, és a tejszín rózsák közé rengeteg nyers áfonyát és szedret tettem. Mivel a család rondán is megette, nem akartam még egyszer ugyanazt eléjük tenni egy héten belül. Így készült ez a mai, sütés nélküli tejszínes túrós, amit majdnem minden gyümölccsel imádok. Eperrel, barackkal pláne. (Amúgy is, az olyan édességeket szeretem, amiben nincs piskóta…)
Hozzávalók:
50 dkg túró
15 dkg porcukor
1 lime héja, és leve
1 vanília rúd kikapart belseje
1 dl tejszín + 3 zselatin lap
4 dl tejszín + 1 vaníliás cukor
30 dkg áfonya
20 dkg szeder
A túrót a porcukorral, lime reszelt héjával, és levével, a vanília belsejével összeturmixolom.
Az 1 dl tejszínt felmelegítem, feloldom benne a zselatin lapokat, hozzákeverem a túróhoz.
A 4 dl tejszínt a vaníliás cukorral kemény habbá verem.
Az egészet összekeverem.
Egy tálba rétegezem a tejszínes túró felét, megszórom a megmosott letörölt áfonya háromnegyedével. Megint a tejszínes túró következik, a tetejére ráhalmozom a maradék gyümölcsöt. 2 órára a hűtőbe teszem.
Ma a piacon nem csak a kovászolni való káposztát vettem meg, hanem – sok minden mellett -, egy pár sütni való kolbászt is. Csak azért teszem fel ide a blogra, mert bevált szokás, simán krumplival megsütni. Én pedig szeretek játszadozni a konyhában, s így lett ez a káposzta maradékkal összesütött kolbász. Ami paradicsommal (paprikával, hagymával), friss kenyérrel, éppen egy ilyen borongós időjárású estéhez illő, íncsiklandozó vacsora. Egy jégbe hűtött sör…, lassan búcsúztathatjuk a teraszon eltöltött estéket…
Hozzávalók:
1 pár sütnivaló kolbász
1/4 fej káposzta durván összevágva
libazsír
(paprika, paradicsom, bármilyen friss zöldség)
kenyér
A hús mellé odakanalaztam a zsírt, rátettem a káposztát, amit kissé megsóztam. Amennyi levet enged, abban megfő a kolbász, is a káposzta is, majd szépen zsírjára sütöm az egészet. Olyan egyszerű, és annyira finom…. 🙂
Délutáni gyors nasi. Nem lehet abbahagyni 🙂
Grissini hozzávalói:
10 darabhoz:
150 g liszt
1 tk élesztő por
cayenne-i bors
egy marék zsálya összevágva
1 ek olívaolaj
só (ízlés szerint)
Összekeverem a lisztet az élesztőt, a sót (én kb. 1 tk-nyit teszek bele), a csipet cayenne-i borssal, az összevágott fűszernövénnyel. Hozzáadom az olajat, és langyos vízzel (kb 1 dl, de inkább kevesebb…) sima tésztává dolgozom. Ha süt a nap, letakarva kiteszem, és ott hagyom 50 percet kelni, ha nem süt, meleg helyen tartom a konyhában.
Kelés után egy vastagabb rudat formázok belőle a lisztezett gyúródeszkán, majd 10 egyenlő részre vágom. Ezeket addig sodrom, míg ujjnyi vastagok nem lesznek.
Kivajazott tepsibe teszem őket, és még negyed órát kelesztem. Megkenem mindegyiket vízzel.
Hideg sütőbe tolom, amit 200 fokosra kapcsolok be (légkeveréses! Ha nem abban készül 220 fokosra kell állítani) Kb 15 percig sütöm.
A tonhalas avokádós mártogatós hozzávalói:
2 avokádó
1 olajos tonhal konzerv
1 lime héja,reszelve és a leve
2 gerezd fokhagyma
2 ek tejföl
2 ek olívaolaj
csipet cayenne-i bors
zöldbors (konzerv)
Az avokádó belét belekanalazom egy mélyebb tálba, minden hozzávalóval összeturmixolom.
Kész is.
Rétest sütni kész réteslapból, nagyon hálás dolog. Pikk-pakk elkészül, nem kell dagasztgatni, mint a kenyeret, vagy pogácsát, órákat keleszteni, várni, és felügyelni… A rétestésztát kifejezetten imádom, mert akár édesen, gyümölcsökkel töltöm, akár sósan zöldségekkel, soha nincs kidobandó maradék.
Hozzávalók: 2 rúdhoz:
1 csomag réteslap (8 db-os)
kevés olaj
zsemlemorzsa
40 dkg szőlő felezve, kimagozva
40 dkg nektarin összekockázva
2 marék cukrozott darált dió
1 fél lime leve
7-10 dkg cukor, kinek a pap, kinek a papné 😉
1 tk fahéj
2 cs dr Oetker rétesfix (ezt ma találtam a közértben, nem is tudtam, hogy ilyen is létezik, de bevált!)
A gyümölcsöket összekevertem a cukorral, dióval, fahéjjal, lime-mal, a rétesfix-szel. Bekapcsoltam a sütőt, 220 fokosra.
Bevizeztem egy tiszta konyharuhát, alaposan kicsavartam, erre tettem az első réteg réteslapot, csepegtettem rá olajat, meghintettem zsemlemorzsával, majd ezt még megismételtem 3x. A 4. lapra tettem a gyümölcs felét, a konyharuha segítségével feltekertem. Olajjal megkentem a tetejét. Elkészítettem a másik rudat is. Betettem a sütőbe. Mikor félig kész volt, megkenegettem tejföllel őket, de ez elhagyható.
Készítettem banános barackos sárgadinnyés smoothie-t, kevés törtjéggel, mentával és cukorral.
És egy vanília fagyit:
2 dl tej
2 dl tejszín
2 vanília rúd belseje, vagy 1, és 1 vaníliás cukor
10 dkg zselatinpor,
5 dkg porcukor.
Összekevertem a hozzávalókat és a fagyigépbe öntöttem. Mire a rétes ehetőre hűlt, a fagyi is elkészült :).
Nem most csináltam, hanem mikor még érett a cseresznye. De bármikor elkészíthető akár fagyasztott gyümölcsökből, akár aszaltakból. Ha van Rumtopfban eltett gyümölcs, pár szemet abból is hozzáadunk, úgy még finomabb. Valójában azért találtam ki, hogy a gyerekeim által annyira imádott, ámbár drága mascarpone krémet, mitől lehetne minimum duplájára növelni, olcsón…
Hozzávalók:
30 dkg cseresznye
10 dkg málna
10 dkg aszalt szilva
5 dkg barna cukor
1 dl cherry
fahéj
1 lime
Tejbedarához:
3 dl tej
4-5 ek. tejbe dara
2 ek. barna cukor
vanília rúd
1 citrom leve, és a héja reszelve
4 ek. mák
1 tojás sárgája
1 doboz (25 dkg) mascarpone
A mákot száraz serpenyőben megpirítottam. A tejbegrízt a hozzávalókkal folyamatosan keverve megfőztem, majd levettem a tűzről, 5 perc múlva belekevertem a tojás sárgáját, végül a lime reszelt héját, és pár cseppet a levéből. Mikor teljesen kihűlt, simára kevertem a doboz mascarpone-val. A cseresznyét, aszalt szilvát a cukorral felforraltam, hozzá adtam a lime levét, a cherryt, sűrűre főztem. A legvégén kevertem hozzá a málnaszemeket. Kihűtöttem. Poharakba kanalaztam rétegesen.
Olyan sokan voltak ma a ráckevei piacon, hogy lépni sem lehetett. Telepakoltam a szatyrainkat mindenféle zöldséggel, salátával, padlizsánnal, paprikával, paradicsommal. Aztán mikor délután megéhezett a család, pikk pakk ezt dobtam össze nekik. 🙂
Hozzávalók:
2 közepes padlizsán
1 kápia paprika
1 nagy befőzni való paradicsom
50 dkg darált hús
1 tojás
1 fej vöröshagyma
1 maroknyi bazsalikom levél
pár szem olajban pácolt, összevágott szárított paradicsom
2 gerezd fokhagyma
só
bors
kevés saláta levél összetépkedve
1 csili paprika
néhány koktél paradicsom
2 mozzarella négybe- négybe vágva
A padlizsánok vastagabb részét felkarikáztam kb fél centisre, és lesóztam.
A maradékot összekockáztam.
A húst összekevertem az összevágott hagymával, bazsalikommal, szárított paradicsommal, sóztam, borsoztam, beleütöttem egy tojást. Alaposan összedolgoztam.
A kinyomott fokhagymákat megfuttattam kevés olajon, hozzá adtam a kockázott padlizsánt, és a csíkokra vágott kápia paprikát. Picit sóztam, majd nagy lángon pirosra sütöttem. Félretettem hűlni.
A padlizsánkarikákat papírtörlővel letörölgettem, kevés zsíron roston sütöttem. A befőzőparadicsomot is felkarikáztam, roston megsütöttem. A sajtot is felkarikáztam.
A kápia paprikás padlizsánt kitettem egy tálba, tépkedtem rá saláta leveleket, rátettem mindenféle apró paradicsomot, és kevés mozzarellát. Karikáztam rá csili paprikát. Megöntöztem balzsamecettel, és kevés olívaolajjal.
A húst, szintén roston, kisütöttem.
Összeállítottam a hamburgereket:
Rétegek: 1 padlizsán, 1 sajt, 1 padlizsán, 1 paradicsom, 1 húspogácsa, 1 paradicsom, 1 padlizsán, 1 sajt, 1 padlizsán.
Kész is. 🙂
Megkívántam a csülköt. 🙂
Persze nem pörköltnek, vagy sültnek, hanem hidegen, vacsorának, aszpikban. Hát mit mondjak…kicsit vicces volt, így nyár derekán kocsonya szagot érezni a házban, de megérte! Bolondítottam rajta a fűszerezéssel, no, meg egy kis kocsonyázott töklevessel. Jajj, nagyooon finooom!!!
Hozzávalók:
1 csülök
2 köröm
néhány bőr darab (rendes volt a hentes :))
1 füstölt kicsi oldalas
3 fej fokhagyma
1 sárgarépa
zellerlevél
1 tk.koriandermag
3 babérlevél
2 tk egészbors
1 csili paprika
Szokásos módon feltettem a kocsonyát, ezekkel a felsorolt fűszerekkel. Főztem 5 órát szépen lassan gyöngyözve. Mikor már szétesett a hús, kitettem egy tálba, a levet átszűrtem, és negyedére sűrítettem.
A húst apróra tépkedtem.
Tettem hozzá:
2 csomag petrezselymet durvára vágva, 1 üveg kapribogyót (lecsepegtetve). Összekevertem.
Beletettem egy fagyis dobozba, rászűrtem a léből, betettem dermedni a hűtőbe.
A tökleveshez:
1 kisebb tököt legyalultam, besóztam, és alaposan kinyomtam a levét. Megfuttattam kevés vajon, hozzáadtam 1 csomag kaprot összevágva.
A húsra kanalaztam a tököt, erre is öntöttem az aszpik léből, visszatettem a hűtőbe.
Ma ez lesz a vacsoránk, friss kenyérrel, paradicsommal, paprikával.
Könnyű ropogós tészta, friss gyümölcsök, sült pisztácia, lágy tejszínhab. Hmmm.
Olcsó, és látványos. Szeretem süti.
Hozzávalók:
5 tojás fehérje
30 dkg barna cukor
2 tk fehérbor ecet, vagy ecet
2 tk kukoricaliszt
1 rúd vanília kikapart belseje
két marok pisztácia összevágva
70 dkg szilva
3 ek triple sec
4 dl habtejszín
cukor
fahéj
Összekeverem egy tálkában a vanília belsejét, a kukoricalisztet, a fehérborecetet.
A fehérjéket pici sóval, majd kanalanként a cukorral kemény és fényes habbá verem. Hozzákeverem a kukoricalisztes keveréket. Sütőpapírral kibélelt tepsibe halmozom, a kanállal hullámokat formázok. Minél rusztikusabb, annál jobb.
140 fokos előmelegített sütőben egy órát szárítom, majd kinyitom a sütő ajtaját, és ott hagyom kihűlni.
Amíg sül, kimagozom a szilvákat. Kb a felét apróra vágom, hozzá adom a triple sec-et, kevés cukrot, fahéjat, és összeturmixolom, majd átpasszírozom egy szűrőn. A másik felét cikkekre vágom.
A habtejszínt felverem.
A pavlova-t megkenem a tejszínnel, rászórom a szilvát, kevés pisztáciát, porcukrot, fahéjat, és a szilvapürével tálalom.
Könnyű ebéd, percek alatt kész van.
Hozzávalók:
2 batáta, azaz édesburgonya
2 vöröshagyma
2 lila hagyma
6 gerezd fokhagyma
1 csokor snidling
3 újhagyma
3-4 marok spenót, kb fél kiló
5-6 kakukkfű szál
1 dl olíva olaj
0,5 dl szezám olaj
só
bors
feta sajt
Az édesburgonyát megmosom, meghámozom egyforma kockákra vágom. A spenótot megmosom. A hagymákat megpucolom, durva cikkekre vágom. Beleteszem egy wokba a spenót kivételével az összes hozzávalót, rászórom a kakukkfüvet, és nagy lángon forgatva rázva kb 5-10 perc alatt készre főzöm, majd legvégül beleforgatom a spenótot. Tányérra szedem, rátördelem a sajtot, sózom, borsozom még egy kicsit, meglocsolom szezám olajjal. Mennyei.