Karácsonyozzunk – Emeletes pavlova

emeletes pavlova 1

(Na jó, kapkodtam… sokkal szebben el lehet készíteni, de időhiány miatt a második lapot nem hagytam rendesen kihűlni, így aztán tört össze meg vissza az összeállítás során…)

Hozzávalók:

6 tojás fehérje
30 dkg cukor
2 tk fehérbor ecet, vagy ecet
2 tk kukoricaliszt
1 rúd vanília kikapart belseje
20 dkg rumban eltett cseresznye
1 gránát alma magjai
7 dkg étcsokoládé
1 marék dió durvára vágva
6 dl habtejszín
6-8 kanál meggyszirup

Összekeverjük egy tálkában a vanília belsejét, a kukoricalisztet, a fehérborecetet.
A fehérjéket pici sóval, majd kanalanként a cukorral, kemény és fényes habbá verjük. Hozzákeverjük a kukoricalisztes keveréket. Sütőpapírra két kb. 20 cm átmérőjű kerek formát kanalazunk, a kanállal hullámokat formázunk. Minél rusztikusabb, annál jobb.
140 fokos előmelegített sütőben másfél órán át szárítjuk, majd kinyitjuk a sütő ajtaját, és ott hagyjuk kihűlni.
A tejszínt keményre felverjük, megkenjük az egyik pavlova tetejét, megszórjuk pár szem cseresznyével, gránátalma magokkal, csokoládé darabokkal, dióval, ráhelyezzük a másik pavlovát, ugyanúgy díszítjük, mint az előző réteget, csorgatunk rá szirupot, csoki forgáccsal meghintjük.

emeletes pavlova 3

Hírdetés

Karácsonyozzunk – Fehércsoki-torta

fehércsoki torta 2

Akartam a nagyon csokis torta mellé egy nagyon fehér tortát is készíteni. Valójában egy fotón akartam szerepeltetni a kettőt… Aztán tegnap, a nagyon csokis fotózása közben, jött a napsütés (meg is olvadt a torta krém), majd hipp-hopp úgy elment, hogy felesleges volt a fehér piskótásat befejeznem. Reméltem, majd ma… de közben elfogyott a csokitorta :D, így egymagában szerepel ez a hófehér finomság.

Hozzávalók:

A piskótához:

6 tojásfehérje

12 dkg porcukor

18 dkg liszt

12 dkg olvasztott, de már nem meleg vaj

vaníliás cukor

A tojásfehérjéket habverővel kissé felhabosítom, majd a porcukorral, vaníliás cukorral együtt kemény, fényes habbá verem. Beleszórom a szitált lisztet, és végül a lágy vajjal is elkeverem.
A tortaformát kivajazom, a masszát beleöntöm, és előmelegített sütőben, 170 fokon világosra sütöm. Tűpróbával ellenőrzöm.
Rácson kihűtöm, másnap töltöm.

A krémhez:

25 dkg mascarpone krémsajt

0,5 liter “hulala” habtejszín

20 dkg fehér csokoládé

2 csomag habfixáló

A langyosra olvasztott csokival összekeverem a mascarponét, majd a habfixálóval felvert tejszínnel összekeverem. Lehet bele vaníliát is tenni… (én most nem akartam…, a fekete pöttyöket látni…)

fehércsoki torta 4

Karácsonyozzunk – Nagyon csokis, liszt nélküli, mandulás torta

csokitorta2

Jajj, a csoki…! Jajj, az az illat…! Jajj, de kell…! 🙂

Hozzávalók:

A piskótához:

12 dkg vaj

8 tojás

6 ek. porcukor

18 dkg 81%-os étcsokoládé

1 rúd vanília

15 dkg szeletelt mandula

A vajat felhabosítom, hozzá adom a 8 tojás sárgáját, a cukrot, majd a mikróban megpuhított csokoládét. Belekaparom a vanília belsejét, belekeverem a mandulát, legvégül a 8 tojás kemény habját. Kivajazott tortaformába töltöm.

Előmelegített 170 fokos sütőben tűpróbáig sütöm.

A krém:

3 dl tejszín

30 dkg porcukor

15 dkg holland kakaópor

40 dkg vaj

1 rúd vanília

5 dkg csokireszelék

A tejszínt a cukorral szirupsűrűségűre főzöm. Hozzáadom a vanília belsejét, a kakaóport és csomómentesre keverem.

Belekeverem a vajat is, a csokireszeléket is, szép simára keverem. Hűtőbe teszem pár órára.

Habverővel felhabosítom felhasználáskor, ketté, vagy háromba vágom a paiskotát, és kívül-belül megkenem a krémmel a tortát.

csokitorta4

 

Karácsonyozzunk- Fatörzs torta, Raffaello, és Habos csokis torta

(Mivel ezeket a süteményeket tavaly karácsonyra készítettem, és akkor még nem vezettem a blogot, nézzétek el nekem a fényképek milyenségét és minőségét…)

A lényeg, hogy nagyon csokis-olvadós, nagyon krémes, és isteni finom, kipróbált receptek. Nem száradt ránk egy grammja sem 🙂

Fatörzs torta

A piskóta :

6 db tojás
12 dkg cukor
12 dkg liszt

A piskótához a tojásokat kettéválasztom. A fehérjét a cukorral kemény habbá verem. Folyamatos habverés közben hozzáadom egyesével a tojások sárgáját. Végül óvatosan hozzáforgatom a lisztet. Sütőpapíros lemezen szétterítem a masszát, 180 fokos sütőbe 10 perc alatt megsütöm. Azonnal konyharuhára fordítom.

A krém:

2,5 dl tejszín
25 dkg cukor
12,5 dkg kakaó
35 dkg vaj

A tejszínt a cukorral felforralom (a forrástól még kb. 5 perc). Hozzákeverem a kakaót. Majd amikor sima, bársonyos a krém és még meleg, hozzáadom a vaj harmadát. Kihűtöm. A maradék vajat habosra keverem, hozzá adom a csokis keveréket, majd a robotgép legmagasabb fokozatán összedolgozom, amíg teljesen egyneművé nem válik.
Beletöltöm a piskótába, megkenem vele a tetejét, és rusztikusra mintázom.
Megszórom kókuszreszelékkel… de ez elhagyható.

IMG_9194_kism

Raffaello 1.0

160 g kókusztejpor
60 ml víz
95 g vaj (olvasztott)
85 g porcukor
80 g kókuszreszelék
45 szem mandula (hántolt, pirított)

A vizet és a cukrot felteszem főni. Közben egy tálban összekeverem a tejport a kókuszreszelékkel.
Mikor forr a víz, leveszem a tűzhelyről, és folyamatos keverés mellett hozzáadom a kókuszreszelékes tejport, valamint hozzáöntöm az olvasztott vajat. Simára keverem.
A kész masszát kb. egy óra alatt kihűtöm. Ha kihűlt, golyókat formázok, melybe hántolt, pörkölt mandulaszemeket teszek.
Végül a golyókat kókuszreszelékbe forgatom.

Raffaello 2.0

25 dkg fehér csoki

15 dkg kókuszreszelék

6 dkg pirított mandula

0,5 dl sűrített tej

6 dkg ostya

Felolvasztom vízgőz felett a csoki 2/3-át a sűrített tejben. Hozzá adom az apróra vágott mandulát, összekeverem, és hagyom kihűlni. A masszából vizes kézzel golyókat formázok, majd beleforgatom a tört ostyába és fél órára beteszem a hűtőbe. Felolvasztom a maradék csokit, beleforgatom a golyókat és hagyom, hogy rádermedjen. Végül meghempergetem a kókuszreszelékben.

IMG_9189_kism

Habos csokis torta:

Alap:
200 deka csokis nápolyi
60 ml olvasztott vaj

A nápolyit egy erős zacskóba töltöm, alaposan összezúzom egy klopfolóval, összekeverem a vajjal, egy 20 cm-es tortaforma alján elsimítom, és beteszem a hűtőbe.

Töltelék:
450 gramm 81%-os csoki
6 tojás
60 ml calvados
500 ml tejszín
csipet só

A csokit összedarabolom, egy lábasban gőz fölött megolvasztom, majd kihűtöm. 2 egész tojást, és a többi tojás sárgáját belekeverem a csokiba, hozzáadom a calvadost, és simára keverem. A tejszínt keményre verem. A 4 tojásfehérjét a csipet sóval szintén felverem. Majd felváltva a csokihoz keverem mindkét habot. Beleteszem a tortaformába, és 4 órára mélyhűtőbe teszem.

IMG_9186_2

Almás rózsák – egyszerű, könnyű, és szép

almás rózsák2

Ez a szépség, a világ legkönnyebben elkészíthető süteménye, no persze, ha készen vásároljuk a leveles tésztát.

Hozzávalók:

1 csomag kész leveles tészta

4 alma

8 ek  cukor+ 2 dl víz+ citrom karikák

fahéjas cukor+ szerecsendió

1-2 ek vaj (elhagyható)

A vizet a a cukorral és a citromkarikákkal felforralom. Az almákat megmosom, meghámozom, félbe vágom, kicsumázom, majd uborkagyalunk vékonyra reszelem.

Adagonként pár pillanatra beledobom a vízbe, csak épp annyira, hogy hajlíthatóak legyenek, papírtörlőn leszárítom róluk a felesleges levet.

A tésztát megszórom a cukros-fahéjas-szerecsendiós keverékkel, majd derelye vágóval felcsíkozom kb. 2,5-3 cm szélesen.

Az alma szirmokat fedésben a tészta csíkokra fektetem, majd feltekerem mindegyiket, és egy sütőpapírral kibélelt tepsibe teszem. (Olvasztott vajjal meglocsolom-elhagyható.)

Előmelegített 220 fokos sütőben 25 perc alatt készre sütöm.

Pillanatok alatt elfogy.

almás rózsák1

 

 

Gyömbéres körtés gyümölcskenyér, lángoló körtével, mascarpone krémmel

gyömbéreskörtés1

Elvetemült dolog, de azokat a körtéket szeretem, amik olyan kemények, hogy a fogam törik beléjük. Sőt, ha savanykás, az sem baj. A szakirodalom szerint ilyenekből nem érdemes sütni, főzni, de ellentmondok, mert ez a gyümölcskenyér éppen a körte ezen tulajdonságaitól lett olyan “nem fojtogató”, ahogy én szeretem. Először azt gondoltam, a lángoló körte és a mascarpone krém, csak mellékszereplő marad, de kóstolás után inkább azt mondanám, ez egy három főszereplős darab. Úgy tökéletes együtt, ahogy van. Bármelyik hozzávaló nélkül hiányérzetem támadna.

Hozzávalók:

A gyümölcskenyérhez:

2 körte

20 dkg liszt

20 dkg vaj

20 dkg barna cukor

2 tojás

1 vanília rúd belseje

1 sütőpor

3 cm-es ujjnyi vastag gyömbér

1 lime héja

A vajat habosra keverem a cukorral, és a vanília belsejével. Belereszelem a gyömbért, a lime héját. Egyenként hozzá adom a tojásokat. A lisztet összekeverem a sütőporral. Majd apránként a vajas keverékhez adom. Simára dolgozom. A két körtét meghámozom, kicsumázom, apróra vágom, és beleforgatom a tésztába. Sütőpapírral kibélelt hosszúkás formába kanalazom. Előmelegített 180 fokos sütőben kb egy órán át sütöm.

A mascarpone krém:

20 dkg mascarpone

2 tojás

2 ek cukor

A tojásokat szétválasztom, a fehérjét habbá verem, a sárgáját habosra keverem a cukorral. A cukros sárgájába belekeverem a sajtkrémet, majd összeforgatom a habbal.

A lángoló körte:

2 körte, meghámozva, kicsumázva, negyedelve

2 kanál vaj

2 kanál cukor

1 kk fahéj

8 ml Calvados likőr

A vajat megforrósítom, a körte darabokat megsütöm benne, meghintem a fahéjjal, majd hozzáadom a cukrot, addig sütöm, míg karamellizálódik. Leöntöm a likőrrel, meggyújtom.

Ha a sütemény megsült, és kihűlt, együtt tálalom, a körte szirupjából csurgatok a mascarponéra:

gyömbéreskörtés2

gyömbéreskörtés6

 

 

 

 

Sajtos pogácsa

IMG_7464

Imádok pogácsát sütni.

Anyukám mellett kuktáskodtam gyerekként ha készítette, és a feladatom volt minden egyes darabot külön magasra sodorni :).  Ma már nem mérem az adagokat, a tészta állagából tudom, hogy mikor lesz jó. Mint a kenyérsütésnél. Ezerféle variációt kipróbáltam. Kefirest, tejfölöst, levelest, káposztást, túrósat, vajasat, zsírosat, hájasat, töpörtyűset, töltött variációkat. Majd szépen sorjában feltöltögetem ide a blogra is. 🙂

Hozzávalók:

70 dkg finom liszt

1 dl tej

3 dkg élesztő

1 tk cukor

2 tojás

1 pohár kefir

1 dl tejföl

1-2 ek só, ki hogy szereti

15 dkg vaj

20 dkg reszelt trappista sajt

őrölt bors

szezám mag

A langyos cukrozott tejben felfuttatom az élesztőt.

A lisztet deszkára borítom (ha van kedvem átszitálom), közepébe mélyedést készítek, beleütök 1 tojást, a másiknak a fehérjéjét. Sózom, hozzá adok tejfölt, kefirt, 7-8 dkg vajat. Összedagasztom. Ha túl lágy a tészta, teszek még hozzá lisztet. Ujjnyi vastagságúra kinyújtom, megkenem vajjal, szórok rá sajtot, és hajtogatom négy részbe. 20 percig konyharuhával letakarva meleg helyen pihentetem. Kinyújtom, megkenem vajjal, megszórom sajttal, hajtogatom, Megint 20 percet pihentetem. Aztán újra nyújtás, kenés, szórás, hajtogatás. Az utolsó 20 perc pihentetés után már csak 3 ujjnyi vastagra nyújtom. Keresztbe beirdalom a tészta tetejét. Megkenem a tojás sárgájával. Megszórom kevés borssal, sajttal, szezám maggal. Kiszaggatom, teszem a tepsibe. (Ha van kedvem, sodrom mindegyiket magasra. Bár, ha gáz, ha nem gáz, azt szeretem, ha borulnak jobbra balra :D)

Előmelegített 170 fokos sütőben kb 40 percig sütöm.

IMG_7469

IMG_7461_sajtospogi

Káposztás csirkés rétes

csirkés káposztás rétes 1

Nem volt kedvem kimenni vásárolgatni. Csak a zöldségeshez kukkantottam be, de ötletem nem volt, hogy mit főzzek. Találomra hoztam egy kelkáposztát. Aztán mikor a főzésre került a sor, rájöttem, nagy baklövést követtem el, mert a fiam annyira utálja a kelkáposztát, hogy főzelék, vagy rakott káposzta szóba sem jöhet. De három csirkemell két napja érlelődött sós fokhagymában, és még a Lidl-ös akciós réteslapból is feküdt egy a hűtőben, így jöhetett a húsbárd, és a kreatívság. Mert nincs darálóm. Ami nem is hiányzik, mert a vagdalt hús, úgy jó, ha tényleg vagdalt. Annyira ragacsos tud lenni a végeredmény, még csak tojás sem kell bele, hogy összeálljon. A házi ketchup  adott volt, a szárított paradicsom szintén. Ezt állítottam össze, és mennyei lett.

Hozzávalók:

3-4 csirkemell

4 fokhagyma gerezd

1 csomag réteslap

10 – 12 kelkáposzta levél

1 főtt tojás

6-7 db napon szárított paradicsom

kakukkfű

bors

kömény

ketchup

kevés olaj

zsemlemorzsa

kevés tejföl

A káposzta leveleket lefejtem, kivágom a vastag eret. Felteszek sós köménymagos vizet a kifőzésükhöz.

A húsokat sózom, fokhagymázom, majd állni hagyom pár órát. Aztán húsbárddal neki esek, és pépesre vagdalom. Beleteszem egy tálba, szórok rá kakukkfüvet, összevágott szárított paradicsomot, egy kockára vágott főtt tojást, megborsozom, és összekeverem.

A forró vízbe pár percre beledobom a káposztaleveleket, szűrőre teszem őket lecsepegni.

A réteslapoknak bevizezek egy konyharuhát, olajozom, és zsemlemorzsával megszórom mindegyiket, a legfelsőre vastagabban teszem a morzsát, hogy felszívja a kisülő leveket. Beborítom káposzta levéllel, ráhalmozom a husit, feltekerem. Olajos tejföllel megkenem.

170 fokos sütőben 35-40 perc alatt megsütöm. Még melegen tálalom.

Ketchupot adok mellé.

csirkés káposztás rétes 3

Tőzegáfonyás túrós tortácskák

Tőzegáfonyás túrós kevert 5

A tegnapi ígéretemhez híven, megsütöttem a tőzegáfonyás sütit. Három kis tortácska készült, mert így kettőt el tudnak vinni a gyerekek tízóraira.

Hozzávalók:

25 dk túró

10 dkg vaj

1 rúd vanília belseje

3 cl triple sec

csipet só

2 tojás

2 ek olívaolaj

kevés gyömbér

1 narancs héja

csipet fahéj

9 dkg kukoricaliszt

16 dkg fehér liszt

7 dkg tőzegáfonya a süteménybe

3 dkg tőzegáfonya a szirupba

8 dkg cukor

víz

A vajat robotgéppel habosra keverem a cukorral, hozzá adom a tojásokat, túrót, sót, vaníliát, olajat, gyömbért, triple sec-et, fahéjat, narancs héját. Az áfonyát már kézzel keverem hozzá, mint ahogy az előre összekevert liszteket, amihez hozzáadtam a sütőport. Próbálom nagyvonalúan úgy keverni, hogy levegős maradjon a tészta.

170 fokos előmelegített sütőben kb 40 perc alatt készre sütöm.

Amíg sül, az 1 dl vízből, 8 dkg cukorból szirupot forralok, beleöntöm az áfonyát, kevés narancs héját, és vanília rudak héját. Összesűrítem. A megsült torták közepére kanalazom fogyasztás előtt.Tőzegáfonyás túrós kevert 2

Tőzegáfonyás túrós kevert 4

Almás-mandulás rózsakalács

almás mandulás kalács 1

Kaptam egy nagyon kedves levelet, hogy itt az almaszezon, nem sütnék-e egy olyan almás süteményt, ami nem fehér lisztből készül? Hát hogyne sütnék! Szeretem az egészséges finomságokat! Találtam egy jó kis receptet, amit természetesen csak kiindulópontnak tekintettem, s hozzá tettem ezt-azt, ahogy szoktam. Íme:

Hozzávalók:

10 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt

10 dkg teljes kiőrlésű tönköly búzaliszt

10 dkg fehér liszt

4 kk sütőpor

10 dkg túró

6 ek tej

4 ek olaj

60 g méz

reszelt citromhéj

20 g vaj

őrölt fehéj

4 savanyú alma

40 g mazsola

2 füge

60 g apróra vágott mandula

10 db mézes dió

4 ek édes tejszín

A liszteket összekeverem, kb 3 evőkanálnyit félre teszek a nyújtáshoz, a többihez hozzá adom a sütőport. A túrót elkeverem a tejjel, olajjal, mézzel, citromhéjjal. Gyúródeszkán összedagasztom a lisztkeveréket a túrós masszával. Kb 3 mm vastag téglalapot nyújtok belőle. A vajat megolvasztom, és a kinyújtott tésztát megkenem vele. Megszórom fahéjjal. Az almákat meghámozom, durvára gyalulom, ráteszem a tésztára. A fügéket összekockázom, egyenletesen elosztom az almán. Megszórom a mandulával, a mazsolával. Szorosan feltekerem. 10 egyforma részre vágom.

Egy tortaformát kivajazok, belisztezek. Szorosan egymás mellé teszem a csigákat. Mindegyik csiga közepébe nyomok egy mézes diót. Meglocsolom a tejszínnel. A sütőt 180 fokosra melegítem, és kb 3/4 óra alatt megsütöm.

almás mandulás kalács 2