Egy egyszerű saláta, mégis ízletes. Szőlő, málna, avokádó, és spenót. Szezámolajjal meglocsolva, szezámmaggal meghintve.
Folytatódhat a nap 🙂
Kezdőlap » Paleo (2 oldal)
Csak egy javaslat!
Vettem a piacon 2 kg spenótot. Megpucoltam, megmostam, kevés olajon megpároltam, majd úgy ahogy van, forrón üvegbe zártam. Olajat öntöttem a tetejére.
Nagyon sok ételbe fel lehet használni, pl olaszos tésztákhoz, rántottába, vagy akár mártásnak. A fűszerezésről akkor gondoskodom, mikor felhasználom.
A lényeg, hűtőben kell tartani, és ha kivettünk belőle, a tetejét újból olajjal lezárni.
Ha valaha, valaki kovászos káposztából megkóstolta akár a székely káposztát, akár a toros káposztát, akár töltött káposztát… és bármit, amit savanyú káposztából el lehet készíteni, és utána télen nem jut hozzá a kovászos változathoz, állandóan emlegetni fogja, hogy ez mennyivel finomabb. Sokáig így voltam ezzel én is. Mindaddig, míg a férjem el nem tett egyszer cserép edényben vagy 15 kilót, amit aztán betettünk a pincében dekkoló hűtőnkbe, így szilveszterkor is abból tudtunk főzni. Mert bizony eláll. 🙂 És jó, ha eláll. Próbáljátok ki! Pláne abalével elkészítve! ( Csorog a nyálam a gondolatára is 😉 )
Egyszer ki akarom próbálni, mikor már minden nap kénytelenek leszünk begyújtani a kandallóba, hogy a tűz melege mellett beérik-e? Ha sikerül, mindenképpen megírom itt a blogban.
Szóval, 5 literes üveghez adom meg mindkettőt.
Kovászos káposzta 1.0
Hozzávalók:
3 kg káposzta legyalulva
kilónként 2,5 dkg patikai só
1 fej fokhagyma gerezdjei hosszában szeletekre vágva
3 csomag kapor összevágva, szárai külön megtartva
3 chili paprika
kovászos kenyér csücsök
(Lehet még egész bors, babérlevél, vagy bármi savanyúsághoz illő, de szerintem felesleges.)
A káposztát összekeverem egy nagy tálban a hozzávalókkal, majd beleteszem az üvegbe, és három napig állni hagyom. Időnként megnyomkodom. Átnyomkodom. Három nap után ráteszem a tetejére a kapor szárakat, és forrásban lévő vízzel, amibe minimum két ek. sót tettem (kb 2,5-3 liter), leöntöm. Ha kihűlt belenyomom a kenyeret. Két három napig a nap melegíti, este behozom. Kb 25-26 fokon illik tartani.
Kovászos káposzta 2.0
Hozzávalók:
3 kg káposzta legyalulva
3 csomag öreg kapor
1 fej fokhagyma keresztben elvágva (úgy ahogy van héjastul)
5 ek patika só
1 chili paprika
kovászos kenyér csücsök
Az üveg aljába beleteszem a kaprot, rá a káposztát. Mikor fél úton járok, beleteszem a fokhagymát, a chilit. Aztán megint a káposztát. 3 liter vizet forralok, amibe bele teszem a sót. Ráöntöm a káposztára. Ha kihűlt, bele teszem a kenyeret. Három-négy nap alatt készre érik a napon.
Egy gyors ebéd, megint. 🙂
Hozzávalók: 2 személyre:
1/2 kg pulykamell
1 ek rizspálinka
1 ek keményítő
2-3 cm gyömbér lereszelve
3-4 gerezd fokhagyma
szója szósz
1 ek méz
2 marok mogyoró összevágva
csili paprika összevágva
A pulykát csíkokra vágom, nyomok rá fokhagymát, megszórom gyömbérrel, a chillivel, ráöntöm a pálinkát, és a keményítőt, összekeverem, majd hagyom állni pár órát. A wok-ba olajat öntök, füstölésig melegítem, majd a felesleges olajat kiöntöm. Beledobom a húst, nagy lángon pirítom, majd sózom, teszek hozzá szója szószt, folytonosan rázogatva puhára sütöm, hozzáadom a mézet és a mogyorót, ezzel is sütöm egy rövid ideig.
Megkívántam a csülköt. 🙂
Persze nem pörköltnek, vagy sültnek, hanem hidegen, vacsorának, aszpikban. Hát mit mondjak…kicsit vicces volt, így nyár derekán kocsonya szagot érezni a házban, de megérte! Bolondítottam rajta a fűszerezéssel, no, meg egy kis kocsonyázott töklevessel. Jajj, nagyooon finooom!!!
Hozzávalók:
1 csülök
2 köröm
néhány bőr darab (rendes volt a hentes :))
1 füstölt kicsi oldalas
3 fej fokhagyma
1 sárgarépa
zellerlevél
1 tk.koriandermag
3 babérlevél
2 tk egészbors
1 csili paprika
Szokásos módon feltettem a kocsonyát, ezekkel a felsorolt fűszerekkel. Főztem 5 órát szépen lassan gyöngyözve. Mikor már szétesett a hús, kitettem egy tálba, a levet átszűrtem, és negyedére sűrítettem.
A húst apróra tépkedtem.
Tettem hozzá:
2 csomag petrezselymet durvára vágva, 1 üveg kapribogyót (lecsepegtetve). Összekevertem.
Beletettem egy fagyis dobozba, rászűrtem a léből, betettem dermedni a hűtőbe.
A tökleveshez:
1 kisebb tököt legyalultam, besóztam, és alaposan kinyomtam a levét. Megfuttattam kevés vajon, hozzáadtam 1 csomag kaprot összevágva.
A húsra kanalaztam a tököt, erre is öntöttem az aszpik léből, visszatettem a hűtőbe.
Ma ez lesz a vacsoránk, friss kenyérrel, paradicsommal, paprikával.
Vannak olyan ünnepnapok mikor végre nem én állok a konyhában :). Ilyen volt ez a mai, mikor a lányom főzte az ebédet. Egyszerűen és gyorsan elkészíthető, kevés alapanyagból. Csípős és édes, forrón az igazi. Tökéletes lett <3!
Hozzávalók:
8 dkg csirkemell vékony csíkokra vágva
5 dkg bambusz konzerv
5 dkg sárgarépa zsülienre vágva
5 dkg fafülgomba beáztatva
5 dkg füstölt tofu
7,5 dl csirkealaplé
A csirkealaplét felforralom, hozzá adom az előzőleg leírt hozzávalókat, újra forráskor hozzá adok:
2 teásaknál 20 %-os ecetet
1 teáskanál Erős Pistát (Ha van Sambal Oelek-et)
3 evőkanál sötét szójaszószt
kevés sót
kevés cukrot
Majd 3 evőkanál kevés vízben feloldott keményítővel sűrítem.
Állandó keverés mellett belecsorgatok 2 felvert tojást.
Összevágott snidlinggel megszórom a tálaláskor.
Ha ma már kész lett volna a tegnap eltett marokkói sós citromom, valószínűleg azzal készítettem volna el ezt az ízgazdag, illatgazdag, könnyű vacsorát. De bizony arra még várnom kell négy hetet…
Így – szegény embör vízzel főz -, sajnos szimpla citrommal készült, de így is elvarázsolt az illat, ami a fedő alól kibújva bejárta a konyhát.
Hozzávalók:
50 dkg bárányhús (de bármilyen hússal elkészíthető, ez itt disznóból készült)
3 fej hagyma, összekockázva, ketté osztva
1 citrom héja, és leve
1 citrom negyedelve
1 tk őrölt római kömény
1 tk őrölt fahéj
csipet cayenne bors
1 csokor petrezselyem összevágva
2 ek olívaolaj
1,5 cm-es gyömbér hámozva, lereszelve
csili paprika felkarikázva
sáfrány
1 ek. paradicsompüré
10 dkg fekete magozott olajbogyó
koriander levél aprítva
A húshoz adom a hagyma felét, a citrom reszelt héját, a petrezselymet, sózom, és alaposan összedolgozom, majd diónyi gombócokat formálok belőle.
Az olívaolajon megfuttatom a hagymát, gyömbért, csilit, sáfrányt, addig, míg éppen barnulni nem kezd, akkor hozzáöntöm a citrom levét, paradicsom pürét, felengedem 2,5 dl húsleves alaplével (ha nincs, vízzel…) Felforralom. A forró lébe beleteszem a gombócokat, lefedve kb 20 percig főzöm.
Leveszem a fedőt, megszórom koriander levéllel, a gombócok közé bedugdosom a negyedelt citromot, hozzá adom az olajbogyókat, és kb még 10 percig rotyogtatom, míg a leve besűrűsödik.
Kuszkusz illik hozzá, vagy friss ropogós kenyér.
Van-e valaki, aki ne szeretné? 🙂
Hozzávalók:
4 libamell
10 gerezd fokhagyma
só
A liba mell bőrét szépen beirdalom, húsos oldalát megsózom, és éjszakára állni hagyom. A tepsibe teszek egy-két kanál libazsírt, rákarikázom a fokhagymát, ráfektetem a húsokat. Adok hozzá egy deci vizet, lefóliázom, és előmelegített sütőben 220 fokon sütöm 20 percig, majd másfél órát 180 fokon. Ekkor levezem a fóliát, és még kb 20 percig sütöm 220 fokon. Míg piros ropogós nem lesz a bőre.
A kapor pesto-t, épp úgy mint a petrezselyem pesto-t, nagyon sok étel ízesítésére használom, de önmagában is finom kenyérre kenve. A bazsalikomosról azért nem írtam, mert szerintem mindenki ismeri…
Hozzávalói:
5-6 csokor kapor
3-4 marok dió
1 lime leve és reszelt héja
1 dl oliva olaj
2-3 fokhagyma gerezd
só
A hozzávalókat robot géppel pépesítem, és üvegekbe töltöm.
Mivel még mindig tart a hőség (hálistennek, bárcsak így maradna még sokáig!), kis családomat délután ezzel a hűsítővel kényeztettem. (A képekért elnézést, a napon készültek, igyekszem, igyekszem, de fotózni még nem tudok….)
Magnélküli dinnyét vettem, kb 5 kilósat.
A feléből gömböcskéket formáztam, a másik felét összeturmixoltam.
Adtam hozzá fekete ribizli szörpöt, áfonyát, lime levét, nekünk felnőtteknek egy kis áfonya likőrt, beledobtam jeget, és felszolgáltam. Hálásak voltak 🙂