Mákos gyümölcsös turbó tejbegríz

turbó tejbegríz

Nem most csináltam, hanem mikor még érett a cseresznye. De bármikor elkészíthető akár fagyasztott gyümölcsökből, akár aszaltakból. Ha van Rumtopfban eltett gyümölcs, pár szemet abból is hozzáadunk, úgy még finomabb. Valójában azért találtam ki, hogy a gyerekeim által annyira imádott, ámbár drága mascarpone krémet, mitől lehetne minimum duplájára növelni, olcsón…

Hozzávalók: 

30 dkg cseresznye

10 dkg málna

10 dkg aszalt szilva

5 dkg barna cukor

1 dl cherry

fahéj

1 lime

 Tejbedarához:

3 dl tej

4-5 ek. tejbe dara

2 ek. barna cukor

vanília rúd

1 citrom leve, és a héja reszelve

4 ek. mák

1 tojás sárgája

1 doboz (25 dkg) mascarpone

A mákot száraz serpenyőben megpirítottam. A tejbegrízt a hozzávalókkal folyamatosan keverve megfőztem, majd levettem a tűzről, 5 perc múlva belekevertem a tojás sárgáját, végül a lime reszelt héját, és pár cseppet a levéből. Mikor teljesen kihűlt, simára kevertem a doboz mascarpone-val. A cseresznyét, aszalt szilvát a cukorral felforraltam, hozzá adtam a lime levét, a cherryt, sűrűre főztem. A legvégén kevertem hozzá a málnaszemeket. Kihűtöttem. Poharakba kanalaztam rétegesen.

turbó tejbegríz8

Csilis-mogyorós-mézes pulykamell csíkok

csili-mogyoró

Egy gyors ebéd, megint. 🙂

Hozzávalók: 2 személyre:

1/2 kg pulykamell

1 ek rizspálinka

1 ek keményítő

2-3 cm gyömbér lereszelve

3-4 gerezd fokhagyma

szója szósz

1 ek méz

2 marok mogyoró összevágva

csili paprika összevágva

A pulykát csíkokra vágom, nyomok rá fokhagymát, megszórom gyömbérrel, a chillivel, ráöntöm a pálinkát, és a keményítőt, összekeverem, majd hagyom állni pár órát. A wok-ba olajat öntök, füstölésig melegítem, majd a felesleges olajat kiöntöm. Beledobom a húst, nagy lángon pirítom, majd sózom, teszek hozzá szója szószt, folytonosan rázogatva puhára sütöm, hozzáadom a mézet és a mogyorót, ezzel is sütöm egy rövid ideig.

mezesmogyoroscsilis_pmell

 

IMG_7736_mezesmogyorschillis

Kocsonyázott csülök, tökleves ágyon

kocsonyázott csülök 1

Megkívántam a csülköt. 🙂

Persze nem pörköltnek, vagy sültnek, hanem hidegen, vacsorának, aszpikban. Hát mit mondjak…kicsit vicces volt, így nyár derekán kocsonya szagot érezni a házban, de megérte! Bolondítottam rajta a fűszerezéssel, no, meg egy kis kocsonyázott töklevessel. Jajj, nagyooon finooom!!!

Hozzávalók:

1 csülök

2 köröm

néhány bőr darab (rendes volt a hentes :))

1 füstölt kicsi oldalas

3 fej fokhagyma

1 sárgarépa

zellerlevél

1 tk.koriandermag

3 babérlevél

2 tk egészbors

1 csili paprika

Szokásos módon feltettem a kocsonyát, ezekkel a felsorolt fűszerekkel. Főztem 5 órát szépen lassan gyöngyözve. Mikor már szétesett a hús, kitettem egy tálba, a levet átszűrtem, és negyedére sűrítettem.

A húst apróra tépkedtem.

Tettem hozzá:
2 csomag petrezselymet durvára vágva, 1 üveg kapribogyót (lecsepegtetve). Összekevertem.

Beletettem egy fagyis dobozba, rászűrtem a léből, betettem dermedni a hűtőbe.

A tökleveshez:

1 kisebb tököt legyalultam, besóztam, és alaposan kinyomtam a levét. Megfuttattam kevés vajon, hozzáadtam 1 csomag kaprot összevágva.

A húsra kanalaztam a tököt, erre is öntöttem az aszpik léből, visszatettem a hűtőbe.

Ma ez lesz a vacsoránk, friss kenyérrel, paradicsommal, paprikával.

kocsonyázott csülök 4

 

Citromos húsgombócok – egzotikus fűszerek

citromos olajbogyós húsgombócok 1

Ha ma már kész lett volna a tegnap eltett marokkói sós citromom, valószínűleg azzal készítettem volna el ezt az ízgazdag, illatgazdag, könnyű vacsorát. De bizony arra még várnom kell négy hetet…

Így – szegény embör vízzel főz -, sajnos szimpla citrommal készült, de így is elvarázsolt az illat, ami a fedő alól kibújva bejárta a konyhát.

Hozzávalók:

50 dkg bárányhús (de bármilyen hússal elkészíthető, ez itt disznóból készült)

3 fej hagyma, összekockázva, ketté osztva

1 citrom héja, és leve

1 citrom negyedelve

1 tk őrölt római kömény

1 tk őrölt fahéj

csipet cayenne bors

1 csokor petrezselyem összevágva

2 ek olívaolaj

1,5 cm-es gyömbér hámozva, lereszelve

csili paprika felkarikázva

sáfrány

1 ek. paradicsompüré

10 dkg fekete magozott olajbogyó

koriander levél aprítva

A húshoz adom a hagyma felét, a citrom reszelt héját, a petrezselymet, sózom, és alaposan összedolgozom, majd diónyi gombócokat formálok belőle.

Az olívaolajon megfuttatom a hagymát, gyömbért, csilit, sáfrányt, addig, míg éppen barnulni nem kezd, akkor hozzáöntöm a citrom levét, paradicsom pürét, felengedem 2,5 dl húsleves alaplével (ha nincs, vízzel…) Felforralom. A forró lébe beleteszem a gombócokat, lefedve kb 20 percig főzöm.

Leveszem a fedőt, megszórom koriander levéllel, a gombócok közé bedugdosom a negyedelt citromot, hozzá adom az olajbogyókat, és kb még 10 percig rotyogtatom, míg a leve besűrűsödik.

Kuszkusz illik hozzá, vagy friss ropogós kenyér.

citromos olajbogyós húsgombócok 4

Citromos csirkemell, és narancsos, barackos sült répa csicseriborsóval

sült répa csicseriborsóval, barackkal 4

Ropogós zöldségek, szaftos barack, sós is, savanykás is, édeskés is. Nekem, aki imádom a répát, maga a tökély.

Hozzávalók:

kb fél kiló répa, hasábokra vágva

1 csicseriborsó konzerv, lemosva, lecsepegtetve

olíva olaj

római kömény kb két teáskanál

1 citrom

2 barack

kevés narancslé, kb fél deci

feta sajt

szurok fű

50 dkg csirkemell

A csirkemellet előkészítettem: sóztam, citrom héjat reszeltem rá, meglocsoltam fél citrom levével, olíva olajjal, megszórtam szurokfűvel.

A répát az olajjal összekevertem, megszórtam római köménnyel, sóztam. Egy lapos edényben feltettem pirulni, majd hozzáöntöttem a narancs levet, lefedtem. Időnként rázogattam. Arra vigyáztam, hogy ropogós maradjon, miközben pirosra sütöttem. De kifejezetten jó, ha picit megég. Hozzáöntöttem a csicseriborsót, megszórtam az összevágott barackkal, rátördeltem a sajtot.

A pácolt csirkemellfiléket roston sütöttem.

sült répa csicseriborsóval, barackkal 2

 

Padlizsános csilis lecsó fetakockákkal – üvegbe zárva

csilis lecsó 5

Tegnap lecsót főztem, amibe padlizsánt is tettem. Beleaprítottam két csili paprikát, és a kertből szedett szurokfűvel fűszereztem. Nagy lángon elpárologtattam a levét. Ekkor hozzáöntöttem 2 dl olíva olajat, kevés balzsamecetet, majd rétegezve, a feta sajt kockákkal felváltva üvegbe töltöttem. Fejre állítottam pár percre.

Hidegen, kenyérre kenve fogyasszátok. Piknikek alkalmával is jól jöhet.

Hozzávalók: két kis üveghez:

1 kg paprika

fél kiló paradicsom

1 padlizsán

2-3 vöröshagyma

2 dl olíva olaj

1 ek balzsam ecet

20-25 dkg feta sajt

A megmosott paradicsom héját megkarcolom, forró vízbe dobom, lehúzom a héját. A padlizsánt felkarikázom, lesózom, állni hagyom. A paprikákat kicsumázom, összekarikázom, a hagymákat összekockázom.

Kevés olajon üvegesre párolom a hagymát, hozzáadom a paprikát. Míg egy kicsit párolódik felitatom a padlizsánok levét egy papírtörlővel, és felkockázom a karikákat. Hozzáadom a paprikához a felkockázott paradicsommal együtt, nagy lángon rázogatva keverem míg meg nem puhul. Addigra a levének is el kell párolódnia. Sózom, rákarikázom a csilit,  hozzáöntöm az olajat, az ecetet. Mehet az üvegbe.

csilis lecsó 1

Kerti partikhoz elengedhetetlen: sült paprika saláta, és joghurtos padlizsán

IMG_7547_sülpaprika-salataA kerti sütögetéshez készítettem ezt a salátát, amit erdélyi barátainknál annyira megszerettem.

Hozzávalók:

1 kg paprika

4 gerezd fokhagyma

2 kanál ecet (aki szereti, annak balzsam ecet)

olaj

A paprikákat megmosom, tepsibe teszem, és megsütöm. Akkor jó, ha némelyik már barnul, és hólyagosodik. Megfröcskölöm hideg vízzel, és gyorsan lefedem fóliával. Kb. negyed óra múlva lehúzom a héjukat, kicsumázom mindegyiket, egy tálba szorosan egymás mellé rakom, a sorok között karikára vágott fokhagymával megszórom, öntök rá ecetet, és annyi olajat, hogy ellepje. Mikor kihűlt, beteszem a hűtőbe. Sokáig eláll. (Ha el nem fogy…) Ha sokkal többet készítünk, és üvegekbe rakjuk, nagyon jó ajándék, különösen pasiknak 🙂

IMG_7545_paprika-salata

Ica barátném kedvenc joghurtos padlizsánját is mindig elkészítem:

IMG_7538_padlizsan

Úgy tudom az eredeti receptben a padlizsán minden egyes szeletét külön megsütik olajban. Nekem ez munkás is lenne, és szerintem úgy nagyon zsíros, vastag. Íme az én variációm:

Hozzávalók:

4-5 db padlizsán

5 poharas joghurt

2 dl tejföl

3-4 gerezd fokhagyma

A padlizsánokat megmosom, a héját rajta hagyva felkarikázom olyan 1 cm széles szeletekre. Kiteszem tálcára, megsózom és negyed óra-húsz percig állni hagyom. Majd papírtörlővel letörölgetem a szeleteket, és szépen egymás mellé teszem őket egy tepsiben. Forró sütőben aranybarnára sütöm úgy, hogy időnként olajjal egy ecset segítségével megfröcskölöm. (Akinek olaj-spricnije van használja azt.) Míg sülnek, elkészítem az öntetet, a joghurtokat összekeverem a tejföllel, belenyomom a fokhagymákat, sózom, alaposan összekeverem.  Egy üvegedénybe bele teszek két sor padlizsánt, meglocsolom az öntettel, majd megint két sor padlizsán, öntet, minaddíg míg el nem fogy, a tetejére öntet kerül. Beteszem a hűtőbe, minimum fél napot állni hagyom.

Joghurtos padlizsán

 

Ciabatta

ciabatta 1

Mikor tegnap elkészítettem a kovászt, nem tudtam, hogy ma nem lesz kedvem sütni se, főzni se. De összeszedtem magam. Na jó, rásegített az időnkénti mártózgatás a Kis-Dunában. Valójában ebben a hőségben a hideg dinnyén, fagyin, vagy leveseken kívül nem nagyon kívánnék semmit… De íme elkészült. Lesz majd jó ízű vacsora, a bazsalikomos paradicsomsaláta már a hűtőben. Kakukkfüves csirkemellek is pácolódnak, majd a faszén még ízletesebbé teszi. A kóstoláskor sonkával és brie sajttal ettem. Mennyei! Igazolhatom.

A recept, és a hozzávalók:

A kovászhoz:

5 g friss élesztő

350 g liszt

250 ml langyos víz

A tésztához:

10 g friss élesztő

5 evőkanál tej

250 ml langyos víz

2 evőkanál olíva olaj

1 ek. só

550 g liszt

liszt, olaj, víz, sütőpapír

A kovászt a kenyér sütése előtti napon készítettem el. Ehhez az élesztőt bele tettem a langyos vízbe és hagytam állni 10 percig. Ezután kevertem hozzá a lisztet, majd lefedtem (legjobb a kelesztőtál, vagy egy egyszerű, jól záródó fedelű műanyag tál).

Másnap a tésztához az élesztőt felfuttattam a langyos tejben (kb. 10 percig hagytam a napon). Ezután összekevertem a felfuttatott élesztőt, a langyos vizet, az olajat, a kovászt, a sót és a lisztet.  A tésztát 2-3 percen keresztül dagasztottam. Aztán egy belisztezett nyújtódeszkára tettem, megkentem olajjal a tetejét. Lefedtem egy műanyag fóliával és pihentettem szobahőmérsékleten 1,5 órán át.  A kelesztés után  4 részre vágtam a tésztát.  Négy – kb. 30 cm hosszú – hurkát formáltam belőle és ezeket kissé lelapítottam. Beliszteztem a kenyérkéket és kettesével olajozott sütőpapírral bélelt tepsikbe tettem. Letakartam őket konyharuhával és tovább kelesztettem két órán keresztül.  A kenyérkéket 220°C-os sütőben 25 percig sütöttem úgy, hogy a sütő aljába egy tálat tettem, amibe  1 dl vizet öntöttem.

ciabatta 4

Pástétomos vacsora a kertben

csirkemajaskaprival csirkemellesmajaszoldborssal1

Mindig tarok itthon valamilyen pástétomot, egyrészt mert imááááádom, másrészt a legegyszerűbb hideg vacsora, ha sem időm sem kedvem nincs főzni. A gyerekeim sajttal, toasttal melegszendvicsként is szeretik. Nagyon sok variációja van, szerintem elrontani sem lehet. Ugye, nálam fő a hasraütés az adagoknál, de nagyjából az alapok mindig ugyan azok. Például a csirkemájas csirkemájból készül 😀

Csirkemájpástétom hozzávalói:

50 dkg csirkemáj

20 dkg kockázott bacon

1 nagyon nagy fej hagyma

1 fokhagyma gerezd

1 ek dijoni mustár

1 púpozott teáskanál majoranna

citrom héja

1-1,5 dl tejszín

kevés cherry

kapribogyó

Kb 10 dkg vajat megolvasztok, bele dobom a durvára összevágott hagymát, üvegesre pirítom, majd hozzá adom a bacont, azzal is pirítom, rádobom a megtisztított, négybe vágott májat. Nagy lángon a máj fehéredéséig forgatom. Hozzáadom a mustárt, majorannát, öntök rá cherry-t. Majd kb fél deci vizet adok hozzá, és lefedem. Úgy 10 perc alatt megfő. Időnként rázogatva keverek rajta.

Míg fő, kb 5 dkg vajat megolvasztok, nyomok bele egy kis fokhagyma gerezdet, sózom, és teszek hozzá kevés petrezselyem levelet, snidlinget.

Mikor a máj kész, forrón a turmixba töltöm, hozzá öntöm a tejszínt, és még 5 dkg vajat. Összeturmixolom, sózom, megint összeturmixolom. Ebbe most kapribogyót kevertem utólag.

Forrón csatos üvegekbe töltöm, tetejére az olvasztott fűszeres vajból kanalazok, és még tettem rá pár szem kaprit. Mehet a hűtőbe. Napokig eláll(na…) 🙂

csirkemajaskaprival csirkemellesmajaszoldborssal2

A csirkemellpástétom hozzávalói:

(A nemrég készített csirkemell roládból maradt egy kevés, abból készítettem…,mert a húspástétomot maradék húsokból érdemes csinálni, így nem dobunk ki semmit. Ha friss húsból csinálnátok, itt egy kis mankó:)

2 csirkemell
1 nagyon nagy fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
bazsalikom

bors
1 ek olíva olaj

A csirkemellet bepácolom, a fenti dolgokkal, fél napig állni hagyom, majd hirtelen kisütöm.

20 dkg vaj
1 nagyon nagy fej hagyma
15-20 dkg kockázott bacon
1-1,5 dl tejszín

Ugyanúgy, mint a májpástétomnál, 10 dkg vajon megpirítom a durvára vágott hagymát, rádobom a bacont, majd a kockára vágott húst, megszórom még bazsalikommal, ha kell, beleöntöm a turmixgépbe, hozzáöntöm a tejszínt, és krémesre turmixolom. Utólag sózom, borsozom, ha kell.
Közben 5 dkg vajból itt is elkészítettem a fűszervajat.
Ehhez most zöld borsot kevertem még, mielőtt üvegbe töltöttem. Rákanalaztam az olvasztott fűszervajat. Mikor kihűlt, lezártam, betettem a hűtőbe.

És ma este ez volt a vacsoránk 🙂

csirkemajaskaprival csirkemellesmajaszoldborssal3

Lángos – jól megpakolva

Valami készül

Mikor megvettem ezt a sok mindent, nem tudtam, hogy lángos feltét lesz belőle. De az ízélmény, ami az elkészítés után ért minket, mennyei volt. Így azóta már többször elkészítettem.

Hozzávalók:

A lángoshoz:

70 dkg fehér liszt

1 dl tej, és kevés cukor az élesztő felfuttatásához – bár vízzel is készülhet!

2,5 dkg élesztő

1-2 ek olaj

kb 3-4 dl langyos víz

apróra vágott zsálya levelek

3 újkrumpli, megfőzve, szétnyomva

Felfuttattam az élesztőt, a lisztbe bele tettem a szétnyomott krumplit, sót, olajat, majd az élesztőt, és a langyos vízzel lágy tésztává dagasztottam. Letakartam, kitettem a napsütésbe, megkelni. (Kb egy óra)

lángos zsályás3

A feltéthez valók:

A shimejii gomba:

1 fehér, 1 barna shimejii gomba (kis dobozzal lehet kapni)

1 ek borecet

3 babérlevél

4 szál újhagyma

40 dkg bébi spenót

bors

A gombát a hozzávalókkal vízbe teszem, és pár perc alatt megfőzöm. Leszűröm.

Kevés olajon megfuttattam a karikára vágott újhagymát, rádobtam a spenótot, és összeesésig főztem.

Összekarikáztam 10 szem paprikával töltött olíva bogyót, és még egy szál újhagymát.

feltét

1 doboz tejfölbe belenyomtam egy kisebb fokhagymát, picit megsóztam.

Már csak a lángosokat kellett feldíszíteni. Naggggyon finoooom! 🙂

zsályás lángos spenótos shimejiis feltéttel 2