Töltött füge paradicsomos tésztával

füge 2

Végre eljött a füge ideje.!!!

A füge tápértékét elsősorban káliumtartalma adja. Fogyasztása elősegíti a vér tisztulását. A B vitaminok az emésztést és a táplálék felszívódását segítik elő , cink tartalma pedig a pasiknak nagyon fontos, a prosztatabántalmak megszüntetésében van nagy szerepe.

Ma töltött fügét készítettem:

töltött füge paris tésztával 1

Hozzávalók:

személyenként 1-2 füge

ahány füge, annyi szelet szárított sonka (ez itt feketeerdeiből készült)

ahány füge, annyi szelet kecske sajt, vagy füstölt sajt

ahány füge, annyi rozmaring ágacska

narancs héja reszelve

cayenne bors

metélt tészta

2 marék apró paradicsom

2 fokhagyma gerezd

nagy marék bazsalikom levél

1 mozzarella

A fügéket mosás után bevagdaltam, szétnyitottam, megsóztam, megszórtam cayenne borssal, narancs reszelt héjával, beletettem a kisebbekre vágott sajtot, közé egy bazsalikom levelet, egy rozmaring ágacskát. Összefogtam egy sonka szelettel. Tepsibe tettem, meglocsoltam olívaolajjal. Kevés chilit őröltem rá. A sütőt 180 fokosra bekapcsoltam.

Feltettem a tésztához a vizet.

Egy edénybe olívát öntöttem, belenyomtam a fokhagymát, megpirítottam.

A megmosott paradicsomokat a lobogó tészta vízébe merítettem egy szűrő segítségével. Majd félretettem.

A tésztát beletettem a lobogó sós vízbe.

A sütőbe betoltam a fügéket 15 percre.

töltött füge paris tésztával 2

A paradicsomoknak lehúztam a héját, ketté vágtam, és a fokhagymás olajba tettem. Pirítottam. Egy marék csíkozott bazsalikomot dobtam rá, sóztam, tettem bele cayenne borsot.

Leszűrtem a tésztát, beleborítottam a paradicsomba. Összekevertem.

Tálba szedtem, és ráültettem a közepére a töltött fügét.

Tépett mozzarellát tettem mellé, meg néhány szem sárga paradicsomot és kevés olívaolajjal meglocsoltam.

töltött füge paris tésztával 6

Avokádós körtés csicseriborsó saláta

avokádós körtés csicseriborsó 1

Óóó, elélnék salátákon.Pláne az ilyen isteni salátákon.

Leírhatatlan mennyire finom. Pontosan ilyen esős, őszi időre való, egészséges ebéd. Kissé krémes, kissé ropogós… nagyon eteti magát…

Hozzávalók:

1 csicseriborsó konzerv lemosva, lecsepegtetve

1 avokádó

1 körte

1 fokhagyma gerezd

fél citrom leve

kevés chili

kevés oregánó

bazsalikom levelek

2 ek olívaolaj

pár csepp balzsamecet

bors

Az avokádót meghámozom, ketté vágom. Egyik felét felszeletelem, másik felét tálba teszem. Erre öntöm a citrom levet, 1 ek olívaolajat, 1 konyomott fokhagyma gerezdet adok hozzá. Sózom, borsozom, szórok rá szurokfüvet, kevés chilit, és pépesre keverem.

A körtét meghámozom, összevágom.

Egy nagyobb tálba teszem a csicseriborsót, hozzá adom a körtét, a szeletelt avokádót, rákanalazom a pépet, és összekeverem.

Tálaláskor meglocsolom kevés olívaolajjal, és balzsamecettel.

avokádós körtés csicseriborsó 4

avokádós körtés csicseriborsó 7

Lecsóval töltött rétesbatyuk

lecsóval töltött rétesháromszögek 4

24 Ft a L!dl-ben a réteslap :). Hát bevásároltam… Mert annyi mindennel meg lehet tölteni, és gyors, és olcsó és holnap tízóraira is vihet a gyerök belőle :).

Nagyon egyszerű:

Csináltam lecsót. Egy csomag réteslapot kettesével összefogtam, a két lap között meglocsoltam olajjal. Hosszában háromfelé osztottam (kb 10 cm-es csíkok).

Egyik sarkába betöltöttem a lecsót, és háromszöges hajtogatással felhajtottam. Tetejét a lecsó levével megkentem. 15 perc alatt, 220 fokos sütőben megsütöttem.

Kaporpestos túrókrémet adtam mellé mártogatni.

lecsóval töltött rétesháromszögek 3

Vidd magaddal – indiai fűszeres gombócok

IMG_0509_kism

Tudom, sokaknak gondot okoz, mit egyen munka közben, nap közben. Például az ilyen, előre elkészített húsfalatkák saláta ágyon mennyei élményt nyújtanak, még hidegen is.

A lényeg, nem kell bele tojás! És nem kell olajban sütögetni sem, mint a fasírtot. 🙂

Hozzávalók:

1 kg vegyes darált hús: sertés, pulyka, marha (de bármiből, szimplán is jó)

1 nagy vöröshagyma

3-4 fokhagyma

1 cm gyömbér

bors

cayenne bors

római kömény

zeller por

koriander

mustár mag

kömény

curry

Minden fűszerből egy keveset beleszórok a kőmozsárba, és összetöröm. A gyömbért belereszelem. Egy palacsinta sütőben picit átpirítom szárazon a fűszereket.

Összevágom apróra a hagymákat.

A húsokat egy nagy tálba rakom, hozzá adom a fűszereket és a hagymákat. Alaposan összekeverem.

Kis gombócokat formálok belőlük, és egy megfelelő méretű tepsibe teszem. Lefóliázom. (Ha túlságosan száraz a hús, kicsi olajjal megöntözöm.) Forró sütőbe tolom, majd 15 perc után vissza veszem a hőmérsékletet 200 fokosra, és még 15 percet sütöm. Leveszem a fóliát, és újra nagy hőmérsékleten, 10 perc alatt pirosra sütöm.

Mindenféle saláta levéllel tálalom.

IMG_0513

Zelleres fehérrépa krémleves, pirított mákos gombóccal

zelleres fehérrépa leves mákgombóccal3

A fogyókúra miatt hetek óta nem ettünk levest. De húslevesre nem vágytam. Ellenben egy olyan levesre gondoltam, ami nem hizlaló, ámde finom és laktató. Lehetett volna még dúsítani zeller levéllel, borssal, petrezselyemmel, sajttal…stb. De direkt így készült, ahogy leírom.

Eredetileg paszternák krémlevest terveztem, de sajnos nem kaptam, így fehérrépából és zellerből készítettem krémlevest. A pirított mákos gombóccal tökéletes párosítás lett. (Öröm, ha egy kísérlet elsőre sikerül !)

Hozzávalók:

3 fehérrépa

1 közepes zeller gumó

1 nagy fej vöröshagyma

2-3 fokhagyma gerezd

olíva olaj

4 ek darált mák

2 ek búzadara

1 tojás

A zöldségeket megpucoltam, összevágtam. Kevés olajon megpirítottam a kis kockára vágott vöröshagymát, és fokhagymát. Hozzá adtam a zöldségeket, picit sóztam, fél deci vizet öntöttem rá, lefedtem. Kis lángon főztem így tovább.

Megpirítottam szárazon a mákot. Egy tojást ketté választottam, majd a fehérjét habbá vertem. A sárgájához hozzá adtam a darát, és a mákot, kicsit sóztam, majd bele kevertem a habot. Félre tettem, had dagadjon.

A megpuhult zöldségekhez annyi vizet öntöttem, hogy turmixolható legyen. Mikor már eléggé krémes, hozzá öntöttem annyi vizet, hogy sűrű leves maradjon. Beleöntöttem a tejet, a tejszínt, és vissza tettem főni.

Egy edényben sós vizet forraltam, bele szaggattam két kanál segítségével a gombócokat.

zelleres fehérrépa leves mákgombóccal 2

Mikor tálaltam, a levest meglocsoltam kevés olíva olajjal. Akkor jó, ha a répa édeskés íze uralkodik.

zelleres fehérrépa leves mákgombóccal

Szilvás mákos kevert süti, réteslapban sütve

mákos szilvás 1

Ki ne is merné a jó öreg bögrés mákost? A legegyszerűbb elronthatatlan süti a világon. Réteslapba tettem, fahéjas szilvával töltöttem, barna cukorral, mandulával megszórtam.

Hozzávalók:

1 bögre mák

1 bögre cukor

1 bögre liszt

1 bögre tej

1 tojás

1 sütőpor

35-40 dkg szilva, kimagozva, negyedelve

fahéj

mandula, barna cukor

1 rétesfix (ezt nem terveztem bele tenni, de mivel túlságosan folyósnak ítéltem a masszát, így gondoltam, ez segít az állagon.)

A tésztához valókat egy tálban összekeverem. Hozzá adom a rétesfixet. Egy püspökkenyér méretű sütő tálat kibélelek 3 réteslappal, mindegyiket meglocsolom kevés olajjal. Bele öntöm a massza felét, rá teszem sorban a szilva felét, megszórom fahéjjal, megint tészta massza, majd szilva, fahéj következik és beborítom a réteslapokkal. Olajjal megkenem. Előmelegített 200 fokos sütőbe tolom, kb 35 perc alatt megsütöm. (Ha a szúrópróba nem sikerül, akkor tovább.)

Kiborítom, megszórom barna cukorral és mandulával.

mákos szilvás 2

Szilvás smoothie, gyömbérrel, mézzel, fahéjjal

szilvás gyömbéres mézes fahéjas smoothie 1

Ősz… Szilva befőzés, és közben egy kis pihenő. 🙂

Pár szem szilvát összeturmixoltam, egy fél centis gyömbérrel, két kanál mézzel, csipet fahéjjal, és pár csepp citrommal. Tört jeget is tettem bele.

Jobban esik mint egy délutáni kávé :).

No, vissza a konyhába csatnizni 😉

szilvás gyömbéres mézes fahéjas smoothie 2

Körtereggeli

körtereggeli1

Meleg reggeli, és nem rántottából. 🙂

Gyorsan megpucoltam 2 körtét és egy nasit, vizet forraltam cukorral, citrommal, fahéjjal, szegfűszeggel. Míg a víz fel nem forrt, 10 deka túrót összekevertem cukorral, fahéjjal, reszelt citromhéjjal, egy kanál tejföllel.

Pár másodpercre belemerítettem a körtéket a forró vízbe, és már tálaltam is.

körtereggeli2

 

Padlizsános spenótos quinoa

quinoa padlizsánnal spenóttal3

Nem fogom most itt ecsetelni, mi is a quinoa, a magok anyja, erről bővebben itt olvashat, akit érdekel. A lényeg, hogy nagyon egészséges, és nagyon finom, és én rendszeresen készítek belőle ezt meg azt. Ez az egyik kedvencem.

Hozzávalók:

1 bögre quinoa

40 dkg spenót

1 padlizsán

2-3 fokhagyma gerezd

olíva olaj

balzsam ecet

bazsalikom

kakukkfű

feta

koktél paradicsom

A quinoát dupla mennyiségű sós vízben fel teszem főni. Fel kell szívnia az összes vizet, mint a rizsnek. A padlizsánt megmosom, összekockázom. A spenótról letépkedem a szárat, megmosom. Kevés olíva olajon megfuttatom a kinyomott fokhagymát, nagy lángon megpirítom benne a padlizsánt, majd rádobom a spenót leveleket, és rázogatva pirítom együtt. Sózom, borsozom, teszek bele bazsalikomot, és kakukkfüvet. Cseppentek hozzá kevés balzsam ecetet. A quinoához hozzákeverem. Tálaláskor feta sajtot és paradicsomot adok hozzá. Nagyon finom!

quinoa padlizsánnal spenóttal4

Gyümölcsös spenótsaláta

szőlős málnás szezámos spenót saláta 4

Egy egyszerű saláta, mégis ízletes. Szőlő, málna, avokádó, és spenót. Szezámolajjal meglocsolva, szezámmaggal meghintve.

Folytatódhat a nap 🙂

szőlős málnás szezámos spenót saláta 3 FB