Mivel is kezdhetné egy horgász feleség a blogot, mint harcsával. Férjem egyik barátja beállított tegnap este, egy frissen fogott harcsával. Imádom a harcsapörköltet túrós csuszával, de most inkább, egyszerűen besóztam, borsoztam, megszórtam kevés kakukkfűvel a harcsa filéket, majd szalonna zsírban megsütöttem mindkét oldalukat. Tócsnit készítettem köret gyanánt. Találtam egy fél fej káposztát a hűtőben, felcsíkoztam, libazsírban pirított vöröshagymán megfuttattam. Ezért ide nem is írok receptet. Ennyi volt az egész!
július 2013 havi bejegyzések
Egyszerűen főzök
Sosem tanultam, de családanyaként majd’ húsz éve gyakorlom.
Jellemző rám, a “mi van itthon? Dobjunk össze valamit!” jellegű főzés, így többször kerültem olyan helyzetbe, hogy mikor meg akarták ismételtetni velem a gyerekek, nem hogy az ételre nem emlékeztem, de arra sem, hogy hogyan csináltam. Így a lányom unszolására, először csak lefényképezgettem az ételeket, hogy a fotóról majd emlékszem… Hát persze, hogy nem… :D.
Ebben a blogban gyűjtögetem össze régebben főzött, máshol közzé tett receptjeimet, és majd az újakat is.
Legyetek üdvözölve a finom és házias ízek világában!
